12.2 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Biciklitolvajt fogtak

Hangoskodásra ébredt egy ceglédi nő 2022. augusztus 31-én. Kinézett az ablakon és látta, hogy két férfi vitázik egymással. Az egyiküknél lévő kerékpár első pillantásra hasonlított a saját bringájára, amit legutóbb a társasház lépcsőjéhez lakatolt, hiába ment megnézni, már csak a hűlt helyét találta. Meggyőződése nem volt alaptalan, az ő biciklijét vitte el az ismeretlen.

Bejelentést tett a rendőrségen, amire a ceglédi zsaruk egyből ugrottak. Körvonalazódott, a bűncselekménnyel összefüggésbe a 26 éves ceglédi J. Sándort kell keresniük, 2022. szeptember 1-én hajnalban a ceglédi MÁV állomás előtt el is fogták. Ezúttal is egy drótszamár volt a kezében, amiről úgy nyilatkozott: „a kerékpárt találta, és most már az az ő tulajdonát képezi.” Előállították.

A munkanélküli férfi kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményeket beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, sőt, még egy balhét vállalt a rendőrök előtt. Elmondása szerint a lakatokat ha tudta letépte, ha kellett megtaposta, mindegy volt csak célt érjen. Az egyikkel hazakerekezett, a másikat útközben eldobta, a harmadikkal a járőrök fogták meg. Tetteit –érthetetlen módon- pénztelenségével indokolta.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott férfivel szemben több rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben vizsgálják, hogy más, korábban elkövetett hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.

police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...