20.6 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Verekedés a focimeccsen

Félbe kellett szakítani a Szentmártonkáta-Nyársapát felnőtt futballmérkőzést, mert a szurkolók bementek a pályára és verték a játékosokat, fenyegették a bírókat. A cselekményekről felvételek készültek, végül csak rendőri biztosítással tudták elhagyni a nyársapátiak a helyszínt – számolt be a Nyársapáti Szabadidő SE. A felnőtt csapat sok hiányzóval érkezett Szentmártonkátára, de a 35. percben sikerült megszerezniük a vezetést. Második félidőben az ellenfél nagyon hajtott, a nyársapátiak inkább csak védekeztek a 4-5 alapemberük hiánya miatt. „Valahol a 77. perc magasságában történt egy fault, amire megindult egy kis kakaskodás amivel még nincs is gond, hisz minden mérkőzésen előfordul, de ezek után szabadultak el igazán az indulatok. Az ellenfél szurkolói és játékosai is tömegesen rohantak be, és több játékosunkat is ütötték, rúgták, ahogy érték még földön fekve is.

Miután sikerült a nézőket visszaterelni a korlátok mögé és lecsitultak a dolgok, összesen egy kiállítás történt, mégpedig azt a Kármán Gábort sikerült piroslappal leküldeni a pályáról, aki a videófelvételen is jól láthatóan nyugtatott mindenkit, és oszlatta a verekedőket mindenféle erőszak nélkül. Számunkra szerencse, ellenfelünknek nem annyira, hogy a mérkőzésen jelen volt egy szövetségi ellenőr aki, az egész jelenetet látta. (…) Így három sípszót követően a 77. percben félbeszakadt a mérkőzés. Ám ezt követően sem ért véget minden. Miközben vonult a csapat be az öltözőbe, több játékosunkra is rátámadtak a nézők, így a pályán várakozva kellett megvárni, míg kizavarják a nézőket. Viszont a felháborodott nézők ezek után sem voltak hajlandóak elvonulni, a kapu előtt gyülekeztek, üvöltöztek, fenyegetőztek, s már nem csak a mi játékosainkat, de a bírókat is fenyegették. (…) Így végül a szövetségi ellenőr kénytelen volt rendőrt hívni. Összességében a lefújást követően másfél-két órára volt szükség, hogy el tudjuk hagyni a pálya területét biztonságosan.” – írták a csapat közösségi oldalán.

(A csapat oldalán található poszt alatt a kommentekben videó is található a verekedés kezdetéről…)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...