17.8 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Egyeztetés közvilágításról

Mint ismert, november 9-én megjelent a Kormány 449/2022. sz. rendelete, a veszélyhelyzet során a közvilágítás üzemeltetésével kapcsolatos szabályokról. A rendelet önkormányzati hatáskörbe helyezi a közvilágítás üzemeltetésének szabályozását azzal a kikötéssel, hogy ezt a közbiztonsági, vagyon- és személyvédelmi valamint közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vételével lehet megvalósítani. A rendelettel és a közvilágítás kérdésével kapcsolatban egyeztetést folytattak az áramszolgáltató, a rendőrség, a katasztrófavédelem és több térségi település polgármesterének részvételével. – számolt be dr. Csáky András a közösségi oldalán.
„Az egyeztetésen kiderült: közel kétszáz trafókörzet van Cegléden. Ez abból a szempontból érdekes, hogy trafókörzetenként lehet szabályozni majd a közvilágítást. El fogják részünkre küldeni, hogy az egyes trafókörzetekhez milyen utcák tartoznak. Várjuk nagyon a Magyar Közút véleményét is – akik az előzetes meghívásnak sajnos nem tudtak eleget tenni -, hiszen nyilvánvalóan csak például a Széchenyi út megvilágítása, vagy a zebráknak a megvilágítása is fontos, hogy milyen trafókörzetről történik, le tudjuk-e választani vagy sem. Az alkonykapcsoló kialakításánál kiderült, hogy hat önkormányzat energia szempontjából össze van kötve. Ennél fogva jelenleg két lehetőség előtt állunk: ha minden érintett önkormányzat úgy dönt, hogy módosít a közvilágításon, akkor azonos időpontban kell ezt a módosítást elvégezni. Szó volt az egyeztetésen arról is, hogy az MVM-nek van egy cége, amelyik okosítani tudja a lámpákat. Ez azt jelenti, hogy ha nincs forgalom, akkor a fényerőt leveszi. Számításokat kértem arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül egy ilyen beruházás, illetve ez a beruházás mennyi idő alatt térülne meg. Sajnos kiderült ma az áramszolgáltató tájékoztatása kapcsán, hogy ha el is kezdünk egy ilyen folyamatot, miután munkaerő gondokkal küzdenek, az átállás március-áprilisnál korábban nem történne meg. Kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e belefogni ebbe az egészbe, valaha megtérül-e az a ráfordítás, amit igényel majd ez a munka. Kértünk továbbá az MVM-től olyan adatokat, aminek alapján számításokat tudunk végezni. Erről természetesen tájékoztatjuk a Képviselő-testületet, hiszen minden ilyen átállás testületi döntést kell, hogy igényeljen. Ez azt jelenti, hogy nekünk december első napjai minden adattal rendelkeznünk kell idei utolsó rendes testületi ülésünk december 15-én lesz. Akkor tudunk majd arról dönteni, hogy lépünk-e ebben az ügyben vagy sem.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...