Van, amikor elérünk ahhoz a ponthoz, hogy nagyon szeretnénk egy minőségi órát, amit akár egy üzleti tárgyalás során is felvehetünk, viszont olyan árkategóriát keresünk, ami még megfizethető számunkra.
A svájci Tissot pontosan megfelel ezeknek a feltételeknek, sőt, talán több is annál. Bár megoszlanak róla a vélemények, de egyesek a még a luxuskategóriába is besorolják, így aztán tényleg érdemes beruházni ebbe a márkába.
Tissot, a történelem
A Velekey Ékszervilág webáruház Tissot órái hosszú múltra tekintenek vissza. 1853-ban Félicien Tissot és Charles Emile, vagyis apa és fia egy kis zsebórakészítő műhelyt nyitottak Svájc egy kisvárosában. A célközönségük azonban távoli országokban volt, hiszen az értékesítés nagyrészt Amerikában és Oroszországban zajlott. A vállalkozás sikeres lett, és a következő generációk is folytatták elődeik hagyományát. 1929-re a cég már hatalmas méretűre bővült, ekkor pedig fuzionált az Omegával, így a két márka kéz a kézben hódította meg a vásárlókat.
A 70-es években a svájci óraipar csődközeli helyzetbe került, mivel a távol-keleti kvarcórák robbanásszerűen törtek be a piacra, kiszorítva onnan a hagyományos márkákat. Azonban Nicolas Hayek koncepcióváltása következtében a svájci márkák újra visszaszerezték helyüket a vásárlók szívében, és a Tissot is visszatérhetett megérdemelt pozíciójába, igaz, hogy innentől kezdve a Swatch Group tagjaként.
Napjaink kihívásai
A Tissot ma is ugyanolyan híres és keresett márka, mint korábban, pedig az okosórák megjelenésével sokan a hagyományos időmérők végét jósolták. Azonban az emberek mégis ragaszkodnak a klasszikus vekkerekhez, hiszen ezek napjainkban is rendkívül népszerűek maradtak.
Vannak, akik azért kedvelik őket, mert divatosak és jól néznek ki, kvázi ékszernek tekinthetők, vannak, akik pedig azért – és a Tissot határozottan ebbe a kategóriába tartozik – mert értékállóak, magas minőségűek és befektetésnek sem utolsók.
A svájci órák egységes standardja
A Tissot mint svájci időmérő minden standardnak megfelel, amely csak előírás lehet egy svájci ketyegővel szemben. Minden egyes alkatrésze Svájcban készül, szigorú minőségbiztosítási körülmények között magas minőségű anyagokból. Nincs benne bonthatatlan alkatrész, sem pedig silány műanyag vagy fröccsöntött dolgok. Éppen ezért korlátlan számban szét lehet szedni, és össze lehet rakni, így bármikor javítható.
A Tissot kollekciók
Rengeteg kollekciója van a márkának, de a legnépszerűbbek között találjuk a T-Sportot, a T-Tactilet, a T-Trendet, a T-Classicot, a T-Goldot és természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a híres Heritage sem. A brand minden egyes darabja pontos, melyről a svájci ETA szerkezet gondoskodik, és mind árában, mind pedig külső megjelenésében nagyon változatos. Ezáltal mindenki megtalálhatja azt a darabot, ami a legjobban tetszik és a leginkább illik a személyiségéhez.
A Tissot nem egy divatóra, hanem egy kimagasló, magas színvonalú, értékes és igényes vekker, amit ha felveszel, akkor elismerő pillantások fogják kísérni utadat, és emellett még befektetésnek is kiváló választás.