Teljesen árnyalt képet kaphatunk egy-egy emberről, ha kipakoljuk az éjjeliszekrényét. Ilyet persze nem illik csinálni, de annyit azért elárulunk, hogy a papírzsebkendők, altató vagy nyugtató hatású szerek, könyvek és könyvolvasók mellett az igazán pajkos embertársainknál bizony más is lapul a szekrény mélyén!
Hogy micsoda? Természetesen a síkosító, ami minden együttlétet csak még élvezetesebbé tesz. Mai írásunkban teljes képet igyekszünk adni erről az univerzális eszközről, ami valóban nem hiányozhat egyetlen boldogságra vágyó ember ágya mellől sem!
Miért is fontos a használata?
Sokan tévesen azt gondolják, hogy felesleges a Pajkos Pajtás kínálatában kapható síkosítók használata, ennél nagyobbat azonban aligha tévedhetnek.
Számtalan nő küzd testi adottságokból adódóan hüvelyszárazsággal, ami akár gyógyszer mellékhatása is lehet, így nekik valóságos megváltás ez a szer. De persze gyorsabb és hatékonyabb nedvesedést érhetünk el normál esetben is, hiszen sokkal izgatóbb mindkét fél számára, ha kellemesen sikamlós odalent minden.
Anális behatolás esetén egyenesen kötelező a használata, de szexuális játékszerek esetében is jól jön egy kis mesterséges rásegítés. Persze nem mindegy, hogy milyet választasz, így a legjobban akkor jársz, ha mindegyik típusból betárazol, így garantáltan nem érhet váratlanul és felkészületlenül egyetlen szexuális helyzet sem!
Hogyan válaszd ki a tökéletes síkosítót?
Számtalan szempontot figyelembe kell venned, hogy jól válassz, mi most összeszedtük a legfontosabbakat:
- Ha érzékeny a bőröd, és könnyen allergiás reakció lép fel, akkor a vízbázisú termékek között keresgélj!
- Hasonlóan a vízbázisú lesz a megoldás, ha nem szeretnél foltokat a ruhán, az ágyneműn vagy a kanapén.
- Szexuális játékszerek esetében is a vízbázisú termékek használata javasolt, mert azok nem tesznek kárt a szilikon anyagú eszközökben.
- Ha kádban vagy zuhany alatt szeretnétek hancúrozni, mindenképpen a szilikonbázisú változatok között keresgélj! Jó hír, hogy ezekből kevés is elég, így gazdaságosabbak, mint az elillanó vízbázisú.
- Olajos bázisút csak akkor válassz, ha masszázshoz szeretnéd használni, de számolnod kell azzal, hogy szinte mindenhol nyomot fog hagyni, így különleges, védett környezetben érdemes ezt a fajtát bevetned.
Nem ciki!
Alig akad a szexnek olyan területe és a szexuális játékszereknek olyan fajtája, amelyet ne öveznének tévhitek. Nincs ez másként a síkosítókkal sem, így sokan valóban azt gondolják – helytelenül – hogy csak a frigid vagy unalmas nők esetében van szükség ilyen eszköz bevetésére.
Ennél nagyobbat azonban aligha tévedhetnek azok, akik az előítéleteknek hisznek a tapasztalás helyett, hiszen egy síkosítóval megspékelt szexuális együttlét bizony tartósan mély nyomot hagy az emberben, és alig várja a következő pajzánkodást.
Ha szeretnél fergeteges orgazmust, akkor számolj le a tévhitekkel, és szerezz be magatoknak mindenféle síkosítót a Pajkos Pajtás webáruházából!