3.3 C
Cegléd
2024. december 3. kedd
spot_img
spot_img
spot_img

84 éves bácsi akart a vonat elé ugrani

Elkeseredettségében a vonattal akarta elüttetni magát augusztus 29-én Ceglédbercel mellett egy idős férfi, de a helyi polgárőrség vezetője még időben megakadályozta azt. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint augusztus 29-én kora este telefonon jelezte a Ceglédbercel-Cserő vasútállomás szolgálattevője a helyi polgárőrség vezetőjének, hogy egy idős férfi valószínűleg öngyilkossági szándékkal a peronon gyanúsan viselkedik.

Mivel az állomás pár száz méterre van a polgárőr otthonától, így azonnal a vasutasok segítségére sietett. A bácsi addigra már Cegléd irányába elhagyva az állomást és a nyílt vasúti pályán sétált, be-belépkedve a sínek közé. A polgárőr rögtön tudta, hogy a szituáció veszélyes és cselekednie kell. Szólt a rendőrségnek, hívta erősítésként a polgárőr kollégáját és megkérte a vasútállomás forgalmistáját is a vonatforgalom lassítására. A 84 éves bácsit a polgárőr vezető látásból ismerte, így amikor a közben odaérkező társával együtt beérték az illetőt megszólították őt és a vasúti pályáról biztonságos távolságra vezették.

Amíg a mentők a helyszínre nem értek beszédbe elegyedtek az idős emberrel, ő mondta el, hogy mindenképpen öngyilkos akar lenni. Miután a polgárőrök épségben átadták a férfit a Mentőszolgálatnak értesítették a hozzátartozókat is a történtekről.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Megnyíltak a BORG Apartmanok Cegléden

Cegléden a napokban nyitott meg egy új szálláshely, a...

Feloszlik a Fatal Error

Közösségi oldalukon jelentette be a ceglédi zenekar, hogy a...

Autók fényárban

Mostanában péntek-szombat esténként a belvárosban több helyszínen és a...

18 év fegyház a kettős baltás gyilkosság vádlottjának

Jogerősen 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték a nagykőrösi...

Így segíthet csonttörés után a személyre szabott gyógytorna

Egy csonttörés sosem csak az adott csont problémáját jelenti....