Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. (Jn 5:39-40)
Nap mint nap megszámlálhatatlan üzenet bombáz bennünket, különösen a karácsonyt megelőző időszakban. Ezen üzenetek legtöbbje azt ígéri, hogy ha rájuk hallgatunk boldog lesz az ünnepünk. Kivétel nélkül mindegyik azt hirdeti, hogy még valamire szükségünk van ahhoz, hogy örömünk legyen. Szerintük te is egy okostelefonnyira, egy új előfizetésnyire vagy egy üveg italnyira és doboz csokoládényira vagy attól, hogy meghitt, boldog, békés karácsonyod legyen. És ebbe a sorba illeszkedik be a következő feltételezés is: „akkor lesz boldog az ünneped, ha részt veszel az istentiszteleten vagy a misén”.
Biztos furcsa azt olvasni tőlem, lelkipásztortól, aki az ünnep három napját a templom közelében töltöm, hogy azt írom „ne menj templomba karácsonykor”. Hadd fejtsem ki mire gondolok!
Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy hitem szerint Jézus megismerése és a vele való megbékélés nélkül, nincs örök élet, nincs meg az a fölülmúlhatatlan öröm, ami akkor is a sajátunk, ha külső körülményeink elszomorítóak. Mégis problémásnak érzem, ha az egyház beáll a sorba és világi ajánlatok palettáján megjelenve hívogat Krisztushoz. Ez azt a benyomást keltheti, hogy ez is csak egy a lehetséges módok közül, amitől boldog lehet a karácsonyod. Vajon ki nyeri meg az „engem válassz!” versenyt? Az, aki hangosabban kiáltozik? Azt a pénzt és energiát, amit reklámokra költ a piac, emberileg lehetetlen túlharsogni.
Bajosnak tartom azt is, hogy olyankor hívogatunk sokakat a templomba, amikor az tele van olyan emberekkel, akik csak egy évben egyszer, vagy pár évente egyszer vannak ott a közösségben. Ha őszinte vágy van a szívünkben Isten iránt, el tudunk vonatkoztatni a mellettünk, előttünk, mögöttünk ülőtől. De legtöbbször nem tudunk. Tényleg nehéz úgy testileg-lelkileg jelen lenni egy alkalmon, hogy közben körülöttünk sokan csak a gyerekük kis ünnepi műsorát jöttek el meghallgatni, és nem vágynak az emberré lett Istennel találkozni az ünnepen.
Minden külső dísz és hangulatos elem ellenére, a karácsonykor megszólaló, a Megváltó születését hirdető igemagyarázatok ellenére is nagy a veszélye annak, hogy torz felismerésre jutunk, hogy azt gondoljuk: „eljöttem, itt vagyok, én megtettem, ami tőlem telt, ha ez mégsem működik, azt jelenti ez mind csak mese”.
Pedig minden igeolvasással vagy imádsággal töltött csendes perc, még inkább a keresztyén gyülekezet istentiszteleti alkalma lehetőséget kínál az Urak Urával és a Királyok Királyával való találkozásra. Arra, hogy életünket vele közösségben éljük. Arra, hogy világosságával beragyogjon a téli, sőt még inkább a lelki sötétségbe, melyben életünk folyik. De erre a találkozásra készülni kell!
Amennyire magától értetődő, hogy kitakarítjuk a házat és finom ételeket készítünk azon szeretteinknek, akiket vendégül akarunk látni, épp annyira magától értetődőnek kellene lennie, hogy nem elég csak beesni egy templomajtón karácsonykor, hogy igazi ünnepünk legyen, hanem arra készülnünk is kell.
Talán könnyebb Jézussal találkozni egy megtört pillanatban, egyedül a csendben, mint egy hangos, nyüzsgő templomban. De ha már találkoztál Jézussal, meglátod Őt, meghallod Őt, felismered Őt bárhol a világban. Meglátod Isten szeretetteljes közeledését a gyermekek énekében és szavalatában, a remegő kezű úrvacsorázó testvéredben, a néha bizonytalan éneklésben.
Mert minden Érte van és Róla szól. Ő a kezdet és a vég, az első és az utolsó. A Vele való találkozás pedig nem a külső körülmények függvénye. Karácsony nem csak egy érzelmi állapot. Karácsony egy csoda. Az Isten szeretetének a csodája.
Ha pedig elért téged ez a szeretet és vonz téged Krisztushoz, akkor írhatom én, hogy ne menj templomba karácsonykor! Lehet rossz az időjárás, lehet bármi egyéb zavaró külső körülmény, ezek úgy sem tudnak távol tartani az Isten családjától.
Szabó Árpád Csaba lelkipásztor
