3.3 C
Cegléd
2024. december 3. kedd
spot_img
spot_img
spot_img

Holtan találták az eltűnt nagykőrösi férfit

Különös eltűnés miatt értesítették a tűzoltókat december 14-én, csütörtökön délelőtt Nagykőrösön. A nagykőrösi közösségi oldal szerint ugyanis a helyi férfi aznap nem jelent meg a munkahelyén, többszöri megkeresésre sem felelt. A férfi pontosan és rendszeresen bejárt a munkahelyére, így nem csak munkatársai, de felettesei is aggódtak.

Ekkor értesítették a rendőrséget, hogy a férfinek nyoma veszett, így a nagykőrösi katasztrófavédelmi egység emberei a Gyopár utcai lakásához mentek, ahol az ajtókat zárva találták. A tűzoltók így létra segítségével, az ablakon keresztül hatoltak be a lakásba, ahol meg is találták az eszméletlen férfit. Bár a velük érkező mentősök próbáltak rajta segíteni, hiába: a munkatársak legrosszabb gyanúja igazolódott be, és a mentősök csupán a halál beálltát tudták megállapítani.

Egyelőre ugyan nem tudni biztosan, hogy mi is történt valójában, azonban a Ripost úgy tudja, hogy a férfi vélhetően öngyilkos lett, nem gyanakszanak idegenkezűségre. Információink szerint a férfi nem állt egyedül a világban, családja és barátai voltak, akiket összetört a halála. Korábbi munkatársai szerint a férfi jól dolgozott, megbízható és jó munkaerő volt, nagyon sajnálják, ami vele történt. Hozzátették: nem tudják, és nem is értik, hogy mi történhetett a háttérben, ha a férfi önkezével vetett véget életének.
Ripost.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Megnyíltak a BORG Apartmanok Cegléden

Cegléden a napokban nyitott meg egy új szálláshely, a...

Feloszlik a Fatal Error

Közösségi oldalukon jelentette be a ceglédi zenekar, hogy a...

Autók fényárban

Mostanában péntek-szombat esténként a belvárosban több helyszínen és a...

18 év fegyház a kettős baltás gyilkosság vádlottjának

Jogerősen 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték a nagykőrösi...

Így segíthet csonttörés után a személyre szabott gyógytorna

Egy csonttörés sosem csak az adott csont problémáját jelenti....