Menthetetlen az ipari park Csáky polgármester hibájából, mindent pénzt vissza kell fizetnie Ceglédnek. – derül ki a Fidesz közleményéből, amelyet a csütörtöki testületi ülés után adtak ki.
„Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezzük, mert az Irányító Hatóság ellenőrei a helyszínen megállapították, hogy „az Ipari Park beruházása a jelenlegi állapotában nem értelmezhető”. Az egyetlen, évekkel ezelőtt elkészült út nem elegendő, sőt még annak sincs használatba vételi engedélye, tehát nem lehet részelszámolást kérni rá. Ez azt jelenti, hogy a városnak legalább 650 millió forintot vissza kell fizetnie az államnak, sőt az önkormányzatot kamatfizetés is terhelheti, vagyis legrosszabb esetben több mint 700 millió forint veszik el.
Leszögezzük, hogy ez sajnos kizárólag Csáky András polgármester hibája. A város választott vezetőjeként ő a felelős ezért a beruházásért, de ehhez képest évekig ki sem ment a területre, és egyáltalán nem foglalkozott a projekttel. Számunkra is megdöbbentő, de bebizonyosodott, hogy a polgármesternek fogalma sem volt arról, hogy mi történik – pontosabban mi nem történik – az Ipari Parkban, ami Ceglédnek munkahelyeket és adóbevételeket jelentett volna. Ehelyett most az ő nemtörődömsége miatt 650 millió forintot vissza kell fizetni, és ha a polgármester nem látja be a hatalmas hibáját, akkor a több mint 60 millió forintos kamatot is.
A Fidesz-KDNP jövő hét szerdára rendkívüli közgyűlést kezdeményez, hogy menthessük, ami a polgármester bűnös hanyagsága miatt még menthető.
Felszólítjuk Csáky Andrást, hogy haladéktalanul kezdje meg a kármentést, hogy legalább a kamatfizetés kötelezettsége ne terhelje meg a ceglédiek és a Pest megyei lakosok közös kasszáját, és egyúttal vonja le az erkölcsileg és politikailag elvárható következményeket a történtekből.” – írta a Fidesz-KDNP Ceglédi Képviselőcsoportja a közleményben.