-0 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Új üzemeltető a balatonszárszói tábor élén

A március 21-ei testületi ülésen több mint egy órát vitáztak a képviselők a balatonszárszói tábor felújításával és üzemeltetésével kapcsolatban. Két pályázó volt, a Cegléd és Térsége Ipartestülete, valamint a Török János Református Oktatási Központ nyújtott be pályázatot. A bírálók a megadott szempontok alapján az első pályázót javasolták nyertesnek nyilvánítani, végül ezt a pályázatot érvénytelenné nyilvánította a testület és nyertesként a Török János Református Oktatási Központot hirdette ki. Bár az oktatási intézmény 30, míg az ipartestület 51 milliós ajánlattal állt elő, az utóbbi pályázatát Földi Áron a Pénzügyi Bizottság elnöke javaslatára érvénytelenítették, mivel jelenleg csak 26 millió forintot tudott felmutatni.

„Az oktatási központ költségvetése évente egymilliárd forint felett van, melyből folyamatosan hajtanak végre több tíz milliós fejlesztéseket, felújításokat. Az iskoláik és társiskoláik diáklétszáma meghaladja a 3000! főt a térségben. Amennyiben a teljes református kapcsolatrendszert figyelembe vesszük több tízezer gyermek jöhet szóba, mint potenciális táborhasználó. A táboroztatás – ezt nem kell sokat magyarázni – a profilba illik. Az oktatási központ ajánlata a fejújításra 30 millió Ft mely összeg már jelenleg is a kasszájukban van. Az Ipartestület nyilván okulva az előző fiaskóból 51 milliós árajánlatot adott a felújításra. Sajnos azonban a pénzügyi források igazolása nem megfelelő, azt a Pénzügyi Bizottság nem tudta teljes egészében elfogadni. Tartva attól, hogy megint a DTKH esetéhez hasonló szituáció jön létre ezért felékértem Spindelbauer Attilát, hogy a pályázattól lépjen vissza amellett, hogy a reformátusokkal egyeztetve a felajánlásaival a városi tulajdon állagának javításában segítsen.” – fogalmazott a bizottsági elnök.

Spindelbauer Attila a Cegléd és Ipartestület elnöke a javaslatot elutasította és nem állt el a pályázattól. Érthetetlennek tartja, hogy egy korábbi alkalommal pont Földi Áron kérte fel Magyar Károly képviselő kíséretében, hogy pályázzanak. A jó célért a ceglédi lakosok és vállalkozók össze tudnak fogni, példázza ezt az ipartestület székházának összefogáson alapuló felújítása. – mondta el.

László Ágnes önkormányzati képviselő is kritizálta a döntést, – melyet az iparosok megszégyenítésének nevezett – és frakciótársa Földi Áron javaslatát. „Lehet védekezni, hogy ha nem megalapozott a gazdasági háttér a pályázat semmisnek nyilvánítható, de erről szó sem volt. Maga Földi Áron számolta ki és több helyen bizonyította, hogy az Ipartestület már rendelkezik 26 millió forinttal, ami majdnem megfelel a másik pályázó teljes vállalásával. 10 éve ceglédi iparosok és magánemberek 15-16 millió értékű ajándékot adtak a városnak az Ipartestületi székház felújításával. Ha az inflációt követjük ez a mai árakon kb elérheti a 100 millió forintot. A legkorrektebb az lenne, ha a Református Oktatási Központ visszalépne a szerződés aláírásától és átadná a bérletet a Hivatal által is nyertesnek javasolt Ipartestületnek. Ezáltal köszörülve ki a csorbát, amit Földi Áron és a Fidesz okozott a ceglédi iparosoknak és annak a megközelítő 60 embernek, aki a lakossági fórumon kifejezte szándékát, hogy munkával vagy anyagilag támogatja a tábor életre keltését.”

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...