6.6 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a Stefánia Palotában rendezett ünnepségen a Magyar Ápolási Egyesület felterjesztésére Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át kimagasló szakmai tevékenységük elismerésül mások mellett Deákné Jaczina Erika szakápoló (jobbra) és Kemenczei Sándorné szakápoló (balra) a Ceglédi Toldy Kórházból. – adott tájékoztatást a kórház közösségi oldala.

A vármegyei és fővárosi elődöntők után április 5-én immár 12. alkalommal került sor a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében az egészségügyi szakdolgozók Országos Szakmai Versenyének Döntőjére. Nagyon szoros pontozással 12. helyen végzett a ceglédi kórház SINORAA csapata.


Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló, a betegellátás körülményeit szimuláló szakmai megmérettetésnek több évtizedes múltja van. A MESZK, felkarolva a területi szervezetek által korábban régiónként szervezett versenyeket, 2010 óta rendezi meg minden év tavaszán az Országos Szakmai Verseny Döntőjét, amelynek helyszíne – immár hagyományosan – ebben az évben is a Lurdy Ház volt. Közismert, hogy már a verseny elődöntőin való részvétel is komoly szakmai tudást, felkészültséget igényel, a helyi elődöntőkön versengő 166 csapat (664 fő) közül az országos megmérettetésre már csak az első helyezést elérő 20 csapat juthatott el.

A Sinoraa csapat tagjai:
Kósik Beáta Csapatkapitány – SBO vezető ápoló
Hódi Emese SBO vezető ápoló helyettes
Farkas Eszter SBO szakápoló (jelenleg főiskolai tanulmányait végzi diplomás ápoló szakon)
Magyar Tiborné Julika egészségügyi szakmenedzser

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...