12 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok az idegeire mennek, annyira unalmasak. Nem kell megijedni, semmi kóros nincs ebben, az ember idegrendszere olykor csak egyszerűen kifárad a monotonitástól és a sok stressztől, amit a munka, a gyereknevelés vagy egy anyagi veszteség okoz.

Sajnos nem tudunk mindenre gyógyírt és megoldást, de azért akadnak olyan egyszerű tanácsok a tarsolyunkban, ami számodra is hasznos lehet, ha már unod a banánt és a szürke hétköznapok ügyes-bajos dolgai kikészítenek.

Mindenek előtt viszont le kell szögeznünk, hogy az idegi fáradtság nem jelenti azt, hogy depressziós vagy, illetve, hogy más mentális betegséggel küzdesz. Annyinak a jele csupán, hogy meg kell állni egy percre, szusszanni kell egyet és esetleg változtatni kell valamin, hogy megtörd az ördögi kört, amibe a mindennapi teendőid intézése miatt találtad magad.

Ehhez próbálunk adni számodra néhány ötletet.

A “vajon mit is akartam” csak az előzménye a “mindjárt kiakadok”-nak

Gyakran előfordul, hogy a kimerültség feledékenységet okoz. Erre a jegyzetek írásán és a zsebkendőre kötött csomón kívül van egy kiváló praktika, amit már nagyanyáink is ismertek és használtak. Amúgy sem hord magánál senki sem zsebkendőt manapság, nem igaz?

A dolog lényege az, hogy amikor készülsz valahová, mielőtt kilépnél az ajtón, inkább ülj le csendben néhány percre és próbálj meg ellazulni! Ez a szokás ősrégi, olyan messzire nyúlik vissza a gyökere, hogy az eredetét nem is lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy még Oroszországban is ismert és használt módszer a feledékenység ellen.

Ha indulás előtt leülsz pár percre és megnyugszol picit, könnyebb végiggondolni, hogy mi mindent kell magaddal vinned és, hogy mi mindent kell elintézned az utad során. Ha csendben átgondolod a teendőid mielőtt kilépsz az ajtón, meglátod, hogy sokkal kevesebbszer fordul majd elő veled, hogy bármit is otthon felejtenél, így könnyedebb és céltudatosabb leszel.

Szakíts egy kis időt saját magadra is!

Ha pedig oldottuk kicsit a stresszt, akkor ideje változásokat belevinni a mindennapokba, mondjuk olyan szinten, hogy kialakuljanak új kis szokások, kis kedves időtöltések, amik később beépülnek a mindennapi rutinba.

Érdemes például úgynevezett “én időt” kiszakítani magadnak a mindennapokban a kötelező és monoton tennivalók között. Itt nem több órát igénylő hobbikra kell gondolni, hanem 10 perces, esetleg negyedórás kis tevékenységekre.

Van ennek egy természetes útja is

Az egyik legjobb ilyen opció a kisállat tartás. Valami olyan állaté, ami nem igényel állandó vagy hosszas figyelmet. Ilyen például az aranyhal, a hörcsög, a kanári. Az állat megetetése nem nagy feladat, ráadásul csupán pár percet vesz majd igénybe.

Ha nem szeretnél állatot tartani, de szép, nyugodt környezetre vágysz az otthonodban, tarthatsz állat helyett néhány szobanövényt, amiknek a mindennapos gondozása igazán nem időigényes, mégis teljesen zen feladat.

Van, aki pörgősen szereti

Vannak olyanok is, akik valamivel pörgősebb kikapcsolódásra vágynak, ami elég instant ahhoz, hogy ne tartson feltétlenül túl sokáig, mégis elterelje a figyelmet a monoton feladatokról és kizökkentése kicsit az embert a robot alól.

Ha neked is valami ilyesmihez van inkább kedved, akkor lehetséges, hogy megtaláltad amit keresel egy kis online kaszinózásban, ami épp annyi ideig tart, amennyit rá tudsz szánni, színes, érdekes, mindig új és változatos. Semmi másra nincs hozzá szükséged, mint a mobilodra és internet kapcsolatra, természetesen. Ha egy keresőbe beírod, hogy mondjuk: magyar casino ingyen pörgetések befizetés nélkül, máris nyert ügyed van és a kellemes időtöltés mellett még akár kereshetsz is némi zsebpénzt egy néhány perces játék alatt, ami szintén nem rossz dolog, nem igaz?

Éreztél valaha késztetést a rajzolásra?

A harmadik opció, amit kipróbálhatsz arra, hogy kikapcsolj kicsit, az a rajz.

Rengeteg ember titkos vágya, hogy szépen rajzoljon. Ha te is éreztél valaha késztetést erre, de sosem volt időd ezzel foglalkozni, akkor itt a remek alkalom arra, hogy elkezd.

Persze nem kell olyasmire gondolni, hogy ehhez műteremre és temérdek pénzért komoly rajzfelszerelésre kellene költened, hiszen az ilyesmihez elég egy kis darab papír és egy írószer vagy a tableted. Az az egyik legjobb módja annak, hogy elvonatkoztass a problémáidról, hogy kisebb, egyszerű rajzokat készíts, amik lehetnek egyszerű formák, banális dolgok, mint egy házikó, egy fa, egy gomba, napocska, katicabogár és egyebek.

Nem kell, hogy a rajzaid szépek legyenek, még megtartanod sem kell őket, elég, ha elvonják a figyelmed pár percre az idegesítő dolgokról. Sőt, a legtöbben, akik ezt a módszert használják naponta, arról számoltak be, hogy még fejlődött is a rajztehetségük néhány hónap alatt, ami egy kellemes bónusz, ha arra gondolsz, hogy még vágytál is arra, hogy ezen a téren is ügyesedj.

A konklúzió

Igazából teljesen mindegy, hogy mivel foglalkozol a magadnak elkülönített szabadidődben, amíg működik a dolog és pihenteti az idegrendszered. A hasznos kis hobbik teljesen személyes dolgok, amiket nem is szükséges megosztani másokkal, ha magad is csupán apró kis butaságnak véled. A lényeg, hogy téged pihentessen és lefoglaljon, csak máshogyan, mint a szürke mindennapok unalmas teendői, ügyes-bajos intéznivalói.

Még az is lehet, hogy egy teljesen új útra találsz, amire magadtól sosem mertél volna rálépni, de végül is minden rosszban van valami jó is, legalábbis így tartják.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....

Vers a kerítésen

„Az a megtiszteltetés ért, hogy az én egyik versem...