Veszélybe került az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő idei nyitása. A 2026-ban szükségessé váló fejlesztésekkel együtt pedig már összesen több mint egymilliárd forintot kellene az Albertirsai Gyógyvizű Fürdőre költeni, amelynek legnagyobb problémája, hogy egyáltalán nem rendelkezik életképes működési tervvel. – írta meg a vg.hu.
Albertirsán 1986 óta működik a termálstrand, amelynek vize 1990-ben kapott gyógyvíz minősítést. A szezonálisan, nyáron nyitvatartó fürdő tulajdonosa az önkormányzat, de 2004 és 2014 között külső vállalkozók üzemeltették, 2015 óta pedig a tulajdonos önkormányzat működteti. Két éve csaknem visszatértek a bérbeadásos konstrukcióhoz, ám végül a fürdő a település kezelésében maradt. Tavaly május 31. és szeptember 8. között tartott nyitva és 18 millió forint veszteséggel üzemelt, de a helyi lap szerint ez tűnik a legkisebb problémának. Az Albertirsai Híradó januári számában részletesen foglalkozik a fürdő helyzetével, a felmerült problémákkal. A helyi lap arra hivatkozik: a strandfürdő részben azért tudott eddig működni, mert a jogszabályi környezet megengedőbb volt, másrészt a meglévő infrastruktúra a műszaki fejlesztések, karbantartások hiánya miatt eddig tudott kitartani. Bár a tájékoztatásban nem szerepel, hogy mindezek tükrében tervezik-e a fürdő idei megnyitását, de a leírtak azt valószínűsítik, hogy a gyógyvízű strand egyelőre zárva marad. A településvezetés szerint a megoldás: felülvizsgálni az évek óta lélegeztetőgépen tartott strandfürdő működését és egy gyakorlatias, megvalósítható tervet kidolgozni annak hosszú távú működésére, amely egy jövőbeni beruházás alapjául szolgálhat.