A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki beteg édesanyját bántalmazta és megalázta tápiószentmártoni otthonában.
A vádirat szerint a mozgásában erősen korlátozott asszony befogadta fiát, aki rendszeresen szidalmazta, majd 2024 szeptemberében tettlegességig fajult. A férfi pofozta, tárgyakat vágott hozzá, és haját is levágta hajnyíróval és ollóval. Amikor az asszony telefonon segítséget próbált hívni, a vádlott összetörte a készüléket, majd egy konyhakést ragadott, és életveszélyesen fenyegetőzött. Késsel megvágta édesanyja karját és hátát, majd saját nyakát is megkarcolta.
A támadás legalább egy órán át tartott, de az asszony szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat.
A rendőrség által közzétett fotókon az elkövetés eszközei és az összetört telefon látható.