Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban. Május 4-én, a Városnapok egyik kísérőrendezvényeként, 45 családtag és hasonló létszámú ceglédi érdeklődő részvételével rendezték meg a Gombos-Zalai család leszármazottjainak harmadik találkozóját, melyen egy 100 éves iskolai csengő jelezte a kezdést.
A család története 1830-as évekig nyúlik vissza, mikor Gombos (Knopf) Pál Ceglédre költözött és nyitott egy vas- és fűszerkereskedést. Egészen az államosításig a család generációi formálták, segítették és meghatározták városunk életét. Volt köztük polgármester, kórházigazgató, városi és egyház elöljáró, és családi kötelékek révén 77 évig egy gyógyszerész dinasztia, a Zalai család élt köztünk. A mostani összejövetel apropóját Alexy Lajos (1858-1928) evangélikus tanító születésének 165. évfordulója adta, aki Gombos Idát (Gombos Pál lányát) vette feleségül, így került a nevezetes ceglédi családba. A kiváló és népszerű pedagógust 1879-ben hívták meg tanítónak az evangélikus iskolába és egészen nyugdíjazásáig oktatta (1910) a diákokat.
A program dr. Füle Györgyné turisztikai tanácsadó, Szilaj Anikó helyismereti könyvtáros és Zalai Gábor, a család képviselőjének szervezésében jött létre. A rendezvényt Szlaukó Orsolya lelkészasszony nyitotta meg. Ezután a résztvevők „Tanár úr kérem, én készültem” címmel egy előadást hallhattak Alexy Lajos életéről. Többek közt azt is megtudhattuk miért állítottak 1934-ben a hálás tanítványok márványtáblát kedvenc tanítójuk emlékére. Dr. Kürti György nyugalmazott igazgató beszélt az evangélikus oktatás helyzetéről, és a Gombos-Zalai-Alexy család a ceglédi gimnáziumba járó tagjairól, érdekesebbnél érdekesebb régi dokumentumokat, fotókat, gimnáziumi értesítőket bemutatva. Az előadások végén Zakar József a Kossuth Múzeum igazgatója egy meglepetéssel szolgált, két festményt hozott a múzeum gyűjteményéből, melyeket még a család sem ismert. Az egyik egy fotóról készült festmény volt, amelyen a város történetében szerepet játszó hat jóbarát szerepelt, köztük Alexy Lajos, Mészáros János, és Zalai Ede. A másik festményt pedig Gombos Ida, Alexy Lajos felesége festette. Az összejövetel hangulatát emelte, egy régi osztálytermet megjelenítő iskolatörténeti kiállítás. A XIX. és XX. századból származó tárgyakat, könyveket, szépírás füzeteket, nagy érdeklődéssel nézhették meg a leszármazottak, megcsodálva milyen gyöngybetűkkel írtak az őseik. A kiállítás a Ceglédi Evangélikus Gyülekezet, a Külső-Budai úti iskola un. „100 éves iskolája”, Hegyi Ferenc és Farkas József gyűjteményéből került összeállításra.
Az előadások végén a beszélgetésbe merült családtagok Szilaj Anikó által megrajzolt családfát böngészték, fotózták, keresve a felmenőiket. Az összejövetel résztvevői ezután elsétáltak a nevezetes gesztenyefához, ahol közös fotó készült. Nem lehetett meghatódás nélkül nézni az ország minden tájáról összegyűlt családot ott, ahol Zalai Ede gyógyszerész, 1888-ban ültetett egy gesztenyefát a Gombos udvarban. Ezt a fát 1965-ben vágatta ki a Honvédség, mikor a korábban elvett patika után, el kellett hagyniuk a házukat is. Abból a házból, amely az otthonuk volt, ahol több generáció élte mindennapjait, az akkor még szép, parkosított udvarban. Ennek a kivágott fának a gyökeréből nőtt ki ez hatalmas, gyönyörű példány, amely ma már egy jelkép, közös ceglédi gyökerük jelképe.
A Kossuth-étteremben pedig egy kellemes ebéd várta a résztvevőket, desszertként a Ceglédi Gombos torta következett. A mandulás sütemény egy régi francia recept alapján készült. A Rauh család Provencé-ből menekült Magyarországra, így Ceglédre is. Gombos Pál, Rauh Karolint vette feleségül, aki magával hozta az őseitől származó torta receptjét. A jó hangulatú rendezvény után sokan maradtak a Városnapok szombati programjára, megnézték a vásárt, a Régi idők Piaczterét.
Krug Lajos az Evangélikus Népiskola c. lapban,1928-ban így ír a kiváló evangélikus tanítóról:„Alexy Lajos egyike volt azoknak az úttörőknek, akik arcuk verejtékével egyengették utódjaik számára a járhatóbb ösvényt. Ezt, ifjú testvér, ne felejtsd el soha! és vedd le illő tisztelettel kalapodat, ha e nevet hallod, mert annak emlékének hódolsz, aki érted már akkor dolgozott, amikor te még csak jövendő voltál.”
Füle Györgyné, Szilaj Anikó
