3.1 C
Cegléd
2024. október 22. kedd
spot_img

Új szabályozás az e-rollerekre

Egyre több új közlekedési eszköz bukkan fel a városi és közúti közlekedésben, amelyekre nincs általános szabályozás, a KRESZ nem egyértelműen követi az újfajta közlekedési eszközök fejlődését. A Cegléden is közlekedő rolleresek előszeretettel használják a gyalogos járdákat. Különösen veszélyes azonban, hogy az üzletekből kilépő vásárlók nem számítanak a hangtalanul, nagy sebességgel közvetlenül az ajtók előtt elszáguldó e-rolleresekre. Szemtanúja voltam magam is, csak hajszálon múlott, hogy az üzletből kilépő vásárlót nem csapta el az éppen akkor elszáguldó rolleres fiatalember. A szabályozás hiánya veszélyes helyzeteket teremt a mindennapokban, amit a jogalkotók is észleltek.

Az elektromos rollert a KRESZ nem nevesíti, a joggyakorlat pedig – jogi előírás és magyarázat hiányában – segédmotoros kerékpárként kezelheti csak ezeket a járműveket. Korábban a Belügyminisztérium (2019) és az Országos Rendőr-főkapitányság (2022) is megerősítette ezt nem hivatalos állásfoglalások formájában. – fogalmazza meg a totalcar.hu.

A KRESZ szerint: „Kerékpárút”; a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.

A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni – az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével – az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban. Lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni nem szabad.

Mivel a jogszabály – egyelőre – nem ismeri az e-roller fogalmát, kiterjesztően sem engedi értelmezni a kerékpárútra-sávra vonatkozó szabályokat. Tehát: lakott területen kerékpárúton és kerékpársávon csak kétkerekű kerékpárral megengedett a közlekedés, kivétel pedig nincs.

Az előkészítés alatt álló új KRESZ várhatóan megoldja majd ezt a problémát is, reagálva a közlekedők valódi igényeire és lassan évtizedes gyakorlatára – írja a portál.

A jelenlegi szabályozás szerint az e-rollereseknek közlekedés szempontjából a segédmotoros kerékpárra (robogó) vonatkozó szabályokat kell követni. Azok alapján az elektromos rollert járdán nem lehet használni, bicikliúton és kerékpársávon is csak lakott területen kívül. A szabályos e-rollerezéshez kötelező a bukósisak használata, az érvényes vezetői engedély, tilos az alkoholos befolyásoltság és már KGFB-t is kell kötni a legtöbb nagy e-rollerre, utast szállítani pedig tilos.

A napokban a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésbiztonsági Osztálya közleményt adott ki a mikromobilitási eszközök ellenőrzése tárgyában.

„2024. július 17-ei hatállyal érvényes biztosítással kell rendelkeznie a meghatározott súllyal és tervezési sebességgel rendelkező mikromobilitási eszközöknek.

Fontos részlet, hogy a változás nem minden elektromos rollert érint, ugyanakkor vonatkozhat egyéb mikromobilitási eszközökre is, például a segwayekre és az elektromos egykerekű járművekre. Tehát az adott műszaki adatokkal rendelkező rollerekre kell kötni biztosítást, amelyeknek

  • tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t, vagy
  • saját tömege nagyobb, mint 25 kg, és legalább 14 km/h  legnagyobb tervezési sebességet meghaladja.

A kötelező felelősség biztosítás meglétét a rendőrség ellenőrzi. Fontos tudni, hogy az e rollerekkel közlekedő használónak (aki az e rollert vezeti) valamint ettől függetlenül az e roller tulajdonosának is igazolnia kell a fenti műszaki paraméterekkel rendelkező e roller biztosítás meglétét. Ezért fontos, hogy egy rendőri intézkedés során a használó/ tulajdonos tartsa magánál a papíralapú avagy hitelt érdemlő digitális példányát a biztosítási kötvénynek.

Egy esetleges ellenőrzés során a e rollert használó vagy tulajdonos tartsa magánál a jármű azon dokumentumait is melyből a jármű műszaki paramétereit igazolni tudja.

Amennyiben a tulajdonos/használó nem rendelkezik érvényes felelősség biztosítással úgy a rendelkezés megsértése miatt szabálysértés részére megállapítható.

Továbbá, amennyiben a tulajdonos/használó a helyszínen a meghatározott műszaki paramétereket igazolni nem tudja és az a helyszínen nem állapítható meg, úgy szabálysértési feljelentésre kerül sor.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...

Ungvári Miklós a rádióban

A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége Ungvári Miklós,...