14.3 C
Cegléd
2025. április 18. péntek
spot_img

Birkózó sikerek

Az őszi versenyszezon első diákolimpiai bajnokságát rendezték a csongrádi Sághy Mihály Szakképző Iskola Tornacsarnokában. Az U15-ös korosztályban 115 serdülő korú birkózó sorakozott fel a bajnokságra. A Ceglédi VSE 4 fővel képviseltette magát. A ceglédiek jól birkóztak és hárman is döntőbe jutottak, de végül csak az 52 kg-ban szőnyegre lépő Budai Milán tudott győzni. Milán minden ellenfelet magabiztosan nagy fölénnyel tussal vagy technikai tussal győzte le úgy, hogy ellenfeleinek egyetlen akciópontot sem engedélyezett.

Csontos Pál 41 kg-ban és Máté Miklós az 57 kg-ban is döntőbe jutott, de ezúttal egyikük sem tudott nyerni és így az előkelő második helyen zárták a bajnokságot. Barna József az 52 kg-ban is jól kezdett, három győzelem után közel állt az érem szerzéshez, de az elődöntőben és a bronzmérközésen sem tudott nyerni így a 4. helyen zárta a bajnokságot.

Eredmények
41 kg 2. Csontos Pál
52 kg 1. Budai Milán
4. Barna József
57 kg 2. Máté Miklós

Ugyanezen a napon a vajdasági Zentán meghívásos nemzetközi Vukov Nikola emlékversenyen vettek részt a Ceglédi VSE birkózói 5 fővel. A ceglédi fiatalok szép eredményeket értek el és végül négyen felálhattak a dobogóra.

Eredmények
gyermek korosztály U9
1. Józsa Sarolta

U13
34 kg 2. Csontos Bence
37 kg 2. Kurucz Koppány

U17
55 kg 2. Kiss Rómeó

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...