5 C
Cegléd
2024. december 3. kedd
spot_img
spot_img
spot_img

Átadták a 441-es főút Nagykőrös és Kecskemét közötti felújított szakaszát

November 13-án ünnepélyes keretek között adták át a 441-es főút Nagykőrös és Kecskemét közötti felújított és bővített szakaszát. A beruházás során több mint hét kilométeren újították fel az utat, és közel három kilométeres szakaszon négysávosra bővítették. A fejlesztés célja a biztonságosabb közlekedés biztosítása és az utazási idő csökkentése volt.

Földi László, Pest vármegye országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a több mint 10 kilométeres szakasz hazai forrásból újult meg. Reményét fejezte ki a fejlesztések folytatására Pest vármegyében a 441-es főút NAgykőrös-Cegléd közötti szakaszán.

A projekt nettó 9,3 milliárd forintból valósult meg, hazai források felhasználásával. A munkálatok során modern technológiákat alkalmaztak, például a hideg remix eljárást. A fejlesztés eredményeként a korábbi sebességkorlátozások megszűntek, és az autósok ismét 90 km/h-val közlekedhetnek.

Az ünnepségen a térség országgyűlési képviselői és polgármesterei is részt vettek. A beszédekben hangsúlyozták, hogy az útfejlesztés jelentős előrelépés a térség közlekedésének és gazdasági fejlődésének szempontjából. A tervek szerint a 441-es főút további szakaszait is korszerűsítik, beleértve a Nagykőrös és Cegléd közötti részt és új elkerülő utak kialakítását.

Magyarepitok.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Megnyíltak a BORG Apartmanok Cegléden

Cegléden a napokban nyitott meg egy új szálláshely, a...

Feloszlik a Fatal Error

Közösségi oldalukon jelentette be a ceglédi zenekar, hogy a...

Autók fényárban

Mostanában péntek-szombat esténként a belvárosban több helyszínen és a...

18 év fegyház a kettős baltás gyilkosság vádlottjának

Jogerősen 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték a nagykőrösi...

Így segíthet csonttörés után a személyre szabott gyógytorna

Egy csonttörés sosem csak az adott csont problémáját jelenti....