11.7 C
Cegléd
2025. január 29. szerda
spot_img

Hűtlen kezelés gyanúja Nagykőrösön

Nagy a felfordulás Nagykőrösön egy szolgálati autó miatt. A tavalyi választás után az önkormányzat áron alul adott el egy Skoda Superb gépkocsit egy kereskedőnek, majd azt a volt polgármesternél, Czira Szabolcsnál látták, aki 1998-tól 2024-ig volt a város vezetője, de a legutóbbi választáson már nem indult.

A Telex megtudta, hogy a szóban forgó autót a nagykőrösi önkormányzat 2020 márciusban vásárolta 11 millió 776 ezer forintért, közel négy és fél milliós árengedménnyel. Majd a választás után 980 ezer forintért adta el ugyanannak a kereskedőnek, amelyiktől évekkel ezelőtt megvette. Az autó egyébként nem sokat töltött a kereskedőnél, gyorsan egy új tulajdonosához került, akiről nem tudni, kicsoda. Legutóbb azonban a volt polgármesternél látták a kocsit. A rendőrség ezek után ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

A portálnak nyilatkozó szakértő szerint is gyanús, hogy túl olcsón adták el az autót, hiszen egy ilyen Skoda Superb, amelyben mindössze 80 ezer kilométer van, nagyjából 10 millió forintot érhet. Elmondása szerint csak akkor lehet 1 millió alatt, ha kiégett, vízkáros vagy nagyon súlyosan összetörték egy baleset során.
A Telex kereste a volt polgármestert, de nem érték el. Körtvélyesi Attila jelenlegi polgármestertől pedig azt kérdezték, mi indokolta az autó vételi és eladási ára közötti hatalmas különbséget illetve tud-e arról, hogy a korábbi polgármesterhez került vissza az autó?
A polgármester a feltett kérdésekre nem adott választ, mindössze ennyit írt: „A Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal tulajdonában állnak a hivatali gépjárművek.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ittas rendbontás miatt tartóztattak le egy férfit

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt rendelték el egy férfi...

A terep királyai: quad vagy cross motor?

Szabadban lenni, levegőt szívni, s a természet vad, érintetlen...

Ökumenikus hittanóra a Szent Keresztben

Január 19. és 26. között zajlott a világon az...

Gazdátlan vasútállomások

Minősíthetetlen állapotú mosdó, koszos falak, szemétkupacok, félig szétszedett kerékpár...

Egymilliárdos felújításra szorul a fürdő Albertirsán

Veszélybe került az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő idei nyitása. A...