Hétköznapok és transzcendencia

A művész 1998-ban hazatelepült, és a ceglédi Fiatal Alkotók Műhelyének is tanára, idejének nagy részét azonban most is Hollandiában tölti. Itthon is több egyéni tárlata volt már, többek között Budapesten, Dobogókőn, Vácon és Cegléden. A most megnyílt kiállítás mégis különös jelentőségű, hiszen a Kossuth Múzeum két szintjén közel kilencven alkotás látható, melyeket a művész három évtized terméséből válogatott össze.
Ez a gyűjteményes kiállítás a festő egész eddigi életművéből mutat be alkotásokat. Így nemcsak Somos Gyula legújabb műveit ismerhetjük meg, de elénk tárulnak a művészben három évtized alatt végbement lelki-szellemi, művészeti fejlődés vonulatait reprezentáló alkotások is. A nyolcvanas-kilencvenes évek alkotásai közt számos olyan képet találhatunk, amely az emberiség közös ősi gyökereinek szimbólumvilágát és a görög mitológiát idézi (Halak és Bika, Halcsontváz, Üzen a tenger, Sziszüphosz, Ikarosz trilógia, Eurüdiké az alvilágban, Danaé, Europé), emellett az Ószövetség főbb eseményei is megjelennek a festményeken (Teremtés, Bűnbeesés, Jónás Ninivében). A kétezer utáni évek alkotásai közt túlsúlyban vannak az Újszövetség történéseit ábrázolók (Az utolsó vacsora asztalánál, Csodálatos halfogás, Pásztorok imádása, Háromkirályok stb.). A tárlat tematikáját tekintve mintha nemcsak Somos Gyula művészi fejlődésének állomásait, hanem az egész emberiség kultúrtörténetének, vallástörténetének és szellemi fejlődésének metszetét látnánk.
A hangsúlyeltolódást a témaválasztásban ugyan megfigyelhetjük, stiláris szempontból azonban nagyon egységes a tárlat. Ezek a képek a hagyományos keresztény szimbólumokat és ikonográfiát teljesen modern hangvételben, a XXI. századi ember szubjektív nézőpontjából jelenítik meg. Mind a művész korábbi, mind a művész későbbi alkotásairól elmondhatjuk, hogy rendkívül expresszív, szürrealisztikus, ám mégis a realitás talaján álló, mindig a tárgyi valóságból kiinduló művek ezek.  A transzcendentális dimenziót a művész vagy a tárgyakban rejlő szimbolika, vagy a háttérben meghúzódó, finom ecsetvonásokkal megfogalmazott, színvilágban és rajzban visszafogott, mögöttesen, mintegy látomásszerűen megjelenő másik dimenzióként jeleníti meg.
Nem csak stilárisan egységes ez a kiállítás. A különböző témájú alkotásokon vissza-visszatérő, olykor szinte „oda-nem illő” személyes tárgyak, apróságok, melyek megjelenítése akár a művész védjegyeként is értelmezhető, szintén különleges módon egységbe foglalják az alkotásokat. Ezek a tárgyak nyilván nem „véletlenül” szerepelnek a képeken. A festményeken szereplő növények, állatok és egyéb tárgyak mindig is sajátos szimbolikát hordoztak. A hal, az emberiség egyik legősibb, szimbolikus értelemben is megjelenített állata; a kereszténység előtti vallásokban az alvilág, az alvilági létezők megtestesítője, az őskeresztény kortól kezdve azonban új értelmet nyerve, a megváltott ember, a keresztény hit és maga Jézus Krisztus szimbóluma.  A madár szintúgy szimbolikus állat volt már a pogány világban is, az égi világ földi megjelenését és a halálkor égbe szálló emberi lelket jelképezte. Később az ember és Isten közti kiengesztelődés, a béke jelképe is lett. A csont, a csontváz egyértelműen utal a halálra, szilárdsága ugyanakkor évezredes hagyomány szerint a maradandóságot, a testben lakó lelket jelenti. A kagyló, a gyöngy pedig ősidők óta a születés, az élet és a halhatatlanság jelképe, a keresztény hitben is a feltámadás és az örök boldogság szimbóluma, emellett Szűz Mária attribútuma. Lehetetlen itt felsorolni a művész által kedvelt és gyakran használt valamennyi szimbolikus jelentéssel bíró elemet, ám ez a rövid ízelítő is mutatja, hogy mindegyik az itt és most világán túlira utal. Somos Gyula nyilvánvalóan fontosnak tartja, hogy mi is megismerjük ezeket a jelképeket, hiszen a szőlő és a bor szimbolikájáról január 21-én előadást is tartott a Kossuth Múzeumban.
A művész tehát e szempontból visszatér a hagyományokhoz, hiszen a szimbólumokat tudatosan használja és építi be műveibe, mintegy folyamatosan utalva a tárgyi valóság mögöttes tartalmaira. A tárlaton végighaladva érezzük, hogy a művész minden alkotásával üzen valamit számunkra. Üzen az életről és a halálról, és arról a láthatatlan, de a profán világ minden egyes részlete mögött örökké jelen lévő másik dimenzióról, amelyet az emberiség ősidőktől fogva csak a szimbólumok, a mítoszok, a művészet és a vallás segítségével képes megfogalmazni, és amiről a mai kor embere sokszor hajlamos elfeledkezni.
Vágó Katalin művészettörténész