A nagy pihenőt a Kincsem parkba való érkezés jelentette mindenki számára, ahol az árnyékos padok és asztalok rögvest megteltek az egy kis szusszanásra vágyó kirándulókkal. A park névadója, Kincsem, a legyőzhetetlen „csodakanca” 1874-ben látta meg a napvilágot Tápiószentmártonban. 54 versenyen indult és valamennyiről győztesen tért haza, bebizonyítva, hogy ő a telivér tenyésztés történetének méltán híres legendás alakja. 1977-ben állították fel életnagyságú bronzszobrát, amely az 1999. március 20-án nyílt Kincsem múzeum bejárata előtt fogadja az oda érkezőket a következő felirattal:”Vándor, aki itt jársz, állj meg egy percre és emlékezz, tisztelegj Kincsem emlékének, aki itt élt, ezen a területen, az egykori Blaskovich birtokon.” A Tápiószelére visszavezető úton már élményekkel teli tarisznyával közelítettünk a cél felé, így kedvünk szottyant énekléssel megfűszerezni a túrát. A művelődési házban mindenkinek járt egy emléklap, megörökítve a különleges teljesítményt, kitűző, frissítő és péksütemény. A helyiség megtelt a fáradt, mégis vidáman beszélgető barátokkal, családokkal, akiknek már csak a hazavezető séta jelentett kihívást. Úgy gondolom, hogy a tavasz és a jó idő tökéletes köszöntéseként ez a hétvége mindenki számára maradandó élményt jelent és a kitartóak az elkövetkezendő években is részt vesznek majd a Kincsem túra programjain. Számomra kitűnő kikapcsolódást nyújtott és ajánlom minden érettségizni készülő évfolyamtársamnak is, hiszen a kirándulás testet-lelket frissítő időtöltés, ami alatt nincs is alkalom a május 7.-ére gondolni.
„A lelkeket semmi sem hozhatja közelebb egymáshoz, mint a természet.”
A képen középen a cikk írója.