A nádi farkasnak vagy népi nevén toportyánnak is nevezett állat a Sió és a Kapos mentén kialakult ökológiai folyosón terjeszkedik. Az Ormánságban két évtizede feltűnt faj egyedei a gemenci erdő Tolna és Bács-Kiskun megyei részén már tíz évvel ezelőtt felbukkantak és jelenleg is nagy számban fordulnak elő a Sió-Sárvíz mentén, de mint látható már az egész országot ellepik. Cegléd határába valószínűleg a kőrösi erdőkön keresztül jutott el. Az állat szaporodási időszaka vadászati szempontból kíméleti idő, de nem védett faj, így szabad vadászni. Az aranysakál rejtett életmódot folytató, a rókánál sokkal óvatosabb természetű ragadozó, így nem könnyű puskavégre kapni. Hangja: elnyújtott üvöltés, rövid, vonyító és ugató hangok. (Bevallom őszintén, mikor először a Somogyban magaslesen ülve hallottam azt hittem, hogy a diszkó zaja hallatszik a faluból.) Kisebb állatokat önállóan is képes elejteni, magyarországi körülmények között rágcsálóspecialistának mondható, de csapatokba verődve könnyű szerrel ejti el a területünkön élő őzeket, de ha nem jut táplálékhoz az emberi települések közelében a kecskék és juhok nyájait is megtámadják. Egy sakál családnak egy héten egy őz nagyságú állatot meg kell ennie, hogy fennmaradjanak, következésképpen évente úgy száz állat lesz a térség „csúcsragadozójának” áldozata. A nádi farkas öt centivel magasabb a rókánál, testtömege 15 kg is lehet, szőrzete pedig – mint a farkasé – szürkés-barnás, de mint a nevében is benne van aranyszínű. Az embernek nem kell félnie tőlük, sőt az emberi üldöztetéstől az aranysakál fél.
Ne nyugodjunk azonban meg, mert az aranysakál háziállatainkra is nagyon veszélyes, ha éhes. Éppen ezért arra kérünk minden külterületen és tanyán élő lakost, akik a határban is járnak nyitott szemmel és füllel figyeljenek és ha az aranysakálra utaló jelet észlelnek feltétlenül jelezzék valamelyik vadászismerősüknek. Mi vadászok garantáljuk, hogy meg fogjuk akadályozni az aranysakál elterjedését a területen.