16.5 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Réthi Mária a gyógytestnevelés helyzetéről

Az iskola a 11 hónapos program során a testi és lelki egészséget megőrző, és szemléletformáló programok arzenálját valósította meg a gyerekek, a tanárok és a szülők körében is. A projekt egyik legfontosabb célja az volt, hogy az egészségfejlesztési tevékenység az iskolában szisztematikusan, szervesen összekapcsolódó elemek sorozataként valósuljon meg, hisz az egészségkultúra fejlesztésének egyik leghatékonyabb területe az oktatási rendszer. A programokat (alternatív mozgások megismertetése, egészséges táplálkozás megismertetése, népszerűsítése, stb.) lapunk korábban nyomon követte és azok sikeres megvalósulásáról be is számolt.
Kérdésünkre válaszolva az igazgatónő elmondta: – Sajnos, Cegléden a gyógytestnevelés bár alapfeladat, évek óta nem megoldott a város iskoláiban. A Pedagógiai Szakszolgálatok, a Ceglédi Kistérség és az önkormányzat nem tudnak megállapodásra jutni a kérdést illetően, és a „sok bába közt elvész a gyerek” elv érvényesül. Mindeközben rohamosan növekszik a védőnői és iskolaorvosi szűrések nyomán a gyógytestnevelésre szoruló gyerekek száma.
A Táncsics Mihály Általános Iskolában minden 4. gyerek túlsúlyos vagy kórosan elhízott, mely adat megegyezik az országos aránnyal. Ennek velejáró szövődményei, a cukorbetegség, a szív- és keringési rendellenességek szintén emelkedő tendenciát mutatnak. A mozgásszervi elváltozások, mint a hanyag tartás, gerincferdülés, lúdtalp, melyek a mozgásszegény életmód következményei, járványszerű méreteket öltenek. Ez az egész országra kiterjedő jelenség, mely nemcsak a gyerekekre, hanem a magyar társadalom jövőjére és fejlődésére is komoly hatással bír, és visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Nem véletlenül választotta a konferencia mottójául a „Gyógytestnevelőt minden iskolába!” mondatot. -– vázolta fel az elkeserítő állapotokat Réthi Mária, majd hozzátette: – A Táncsics iskola a 2. félévtől heti két órában foglalkozik hanyag tartással diagnosztizált gyerekekkel, de ez nagyon minimális időkeret a ténylegesen szükségeshez viszonyítva. A törvényességet betartva, nagyon fontos lenne a városban akár több főállású gyógytestnevelő alkalmazása. A gyógytestnevelés ügye nem tűr halasztást. Össze kell fogni a védőnői és iskolaorvosi, valamint a szakorvosi hálózatnak a pedagógiailag is képzett gyógytestnevelőkkel, és korrekciós és preventív jelleggel meg kell szervezni városunkban ezt a feladatot, mert már így is a 24. órában vagyunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...