„Feltűnést keltünk, amikor megjelenünk!”

– A próbák és a fellépések mennyi időt vesznek el a szabadidőtökből?
Klaudia: – Nem sokat, csak akkor, ha hétköznap vannak, de ilyen viszonylag ritkán fordul elő.  A ceglédberceli művelődési házban szoktunk összegyűlni, ahol Polónyiné Zsuzsandor Ibolya néni irányításával tanuljuk a tánclépéseket.
Dominik: – Néha fárasztó, hogy rögtön suli után vannak a próbák, és hogy szombatonként korábban kell felkelni. Amikor pedig fellépésünk van rendszerint 1,5–2 órával tovább gyakorlunk. De megéri, mert például az Országos Német Nemzetiségi Gyermek Táncversenyen ezüstminősítést értünk el 2007 márciusában, és ez azért volt jó, mert alsóban még az egész osztály táncolt!
– A táncruhátok sváb népviselet, amin valóban megakad az ember szeme.
Klaudia: – A három fehér alsószoknya és a színes felső alatt kék színű harisnya és fodros harisnyagumi található. A lábamra spanglis cipőt húzok.  Felülre mellény, kendő, kötő, zsebkendő való. A hajamat anyu szokta befonni, amibe szalag kerül és a derekamra is egy szélesebb szalag kell. A szoknyáknak megvan a saját hajtogatási technikája és a ruháknak mindig keményítettnek kell lennie, hogy a fellépésekkor úgy álljon, ahogy kell. Így aztán elkél a segítő kéz, amikor mindezt magamra kell öltenem. A nyakamba a kendőt segítség nélkül fel sem tudom kötni. Az öltözködésnél nagy segítségemre van a dédim, aki mindig elkísér a fellépésekre bennünket.
Dominik: – Nekem keményített fehér ing, mellény, nadrág, hosszú keményszárú csizma a táncruhám. A kalapomra rozmaringot és muskátlit tűzök, a nadrágba pedig piros kendőt.
Klaudia: – Eleinte kölcsönruhánk volt, ahogy egyre nagyobbak lettünk úgy ezeket kinőttük. Aztán a dédim varratott nekem ruhát, amiből ma már több garnitúrám is van.
– A maradék szabadidőtökben mivel foglalkoztok?
Klaudia: – 3. éve a néptánc mellett társastáncra is járunk Cegléden a művelődési központba. Kicsit nehéz volt az átállás, mivel más a zene és mások voltak a társaink is. De a kezdeti nehézségek után már megszerettük és vártuk a következő hetet, amikor újra találkozhattunk egymással. Itt is vannak fellépési lehetőségek, tavaly például a kistérségi táncversenyre neveztünk a csoporttal, ahol kategóriánkban elsők lettünk.
Dominik: – Volt egy rövid időszak, hogy nem táncoltam, mert cikisnek találtam, de most már látom, hogy ez nem ciki, hanem büszkeség! Ugyanígy voltam a társastánccal is de, csak azért, mert eleinte nem ismertem senkit és a tánclépések is furcsák voltak.
– Együtt jártok néptáncra, társastáncra. Másban is ennyire hasonló az érdeklődési körötök?
Klaudia: – Próbákra általában együtt indulunk, de sehol sem táncolunk együtt. Egyébként például a sportot ugyanúgy szeretjük mind a ketten.
Dominik: – Ha van rá időm kosarazok, a hétvégenként pedig a családdal és a baráti körrel megyünk kirándulni, hegyet mászni.
– Aki hamisítatlan német nemzetiségi táncot akar látni, hol lesz rá legközelebb lehetősége?
A következő fellépésünk 2012. április 22-én Ceglédbercelen a Szabó Pál Szabadidőparkban lesz, de a májusi Búcsúban is fellépünk, a hagyományos Báránytáncon.
Ősztől mindketten új iskolában folytatjátok a tanulmányaitokat. Szétválnak útjaitok, legalábbis ami a tanulást illeti, hiszen Klaudia a ceglédi Közgázba, Dominik pedig Budapestre felvételizett.
Klaudia: – Ami az iskolát illeti, valóban külön útra lépünk, de mindenképpen szeretném folytatni a táncot, persze hogy erre mennyi időm marad, az ősszel fog csak kiderülni.
Dominik: – Én Pestre felvételiztem a Magyar Hajózási Szakközép- és Szakiskolába.
Az egész tánccsoport nagyon összekovácsolódott az elmúlt években, és ezért hiányozna is, ha már nem lehetnék részese a próbáknak. Összességében szeretjük ezt csinálni, és megmutatni másoknak hogy ez a tánc és népviselet is szép!