Szabad nagyot álmodni

– Ötödikes korod óta tanulsz a gimnáziumban, s minden tanév végét elismeréssel zártad. Jutalmaztak már Velkey Imre díjjal és nyolcadikban kiérdemelted az Ambassador-díjat is. Eddigi pályafutásod méltó betetőzése az idei Év Diákja cím. 
– Valóban mondhatjuk, hogy mintegy betetőzés ez a díj, de tevékenységeim nagy része az elmúlt egy, másfél évhez kapcsolódnak. Az Év Diákja címre való felterjesztés igen hosszú folyamat volt. Az elsőkörös nevezést megelőzően, miután kiderült, hogy az osztályom teljes vállszélességgel engem támogat, páran összejöttünk a suli után és elkészítettük az engem „reklámozó” plakátot. Aztán következett az első szavazási kör, melyben a diákönkormányzat döntött az egyes évfolyamok győzteseiről. Osztályfőnököm, Volter Etelka tanárnő kezei alatt a jellemzésem kisebb novellává nőtte ki magát. Végül az iskola, a DÖK vezetősége és az iskolatanács 18 tagú bizottsága nekem ítélte ezt a megtisztelő címet. Amikor a ballagáson 10. osztályos létemre megkaptam az elismerést, úgy éreztem, hogy nagyon megérte a rengeteg munka és befektetett energia.
– Nem csupán a gimi diákságát szórakoztatod a sulirádión keresztül a szünetekben, hanem a Ceglédi Rádió fiatal műsorvezetőjeként, illetve a Club TV riportereként is feltűnsz. Mi keltette fel az érdeklődésedet a média iránt?
– Igazából a vers- és prózamondással kezdődött. Szeretem, ha egy-egy irodalmi művel kifejezhetem a közönségnek azt, hogy az adott mű mit is jelent számomra, s csinálhatok egy olyan dolgot, amit nagyon szeretek: beszélhetek. Amikor a városi szavalóversenyeken nyertem, megismerkedtem Süveges Andrással, a Club TV vezetőjével, tőle megkaptam azt a lehetőséget, hogy interjúkat készítsek például Wolf Katival, vagy Ráday Mihállyal. Sok tapasztalatot, és önbizalmat szereztem a televíziózásban. Ifj. Süveges Andrással, a Cegléd Rádió műsorvezetőjével pedig beleszippanthattam egy kicsit a rádiós légkörbe is. Később a Cegléd Rádióban is elkezdtem műsorvezetősködni, a Suli Rádió sávjában. Ezenkívül iskolán belül is munkálkodom egy rádióval, a Local FM-mel. Mondhatom, hogy a „négycsücskű” szívem egyik csücske ez a rádió. A Club TV és a Cegléd Rádió olyan hatalmas segítséget ad nekem ezzel kapcsolatban is, hogy nem tudom, hogyan leszek képes majd mindezt meghálálni nekik, de próbálkozni fogok vele, az biztos!
– Nem kérdés, hogy igen sokoldalú személyiség vagy, hegedülsz, rendszeresen kivívod a zsűri és a közönség elismerését a szavalóversenyeken. Ráadásul már kilencedikes korodban letetted a középfokú angol nyelvvizsgát. Kétség sem fér hozzá, hogy az energiád kifogyhatatlan, a lelkesedésedről nem is beszélve. Mégis, mi az, ami a leginkább közel áll a szívedhez?
– Bár sokan nem lennének velem egy véleményen, de én szeretek akár nagyobb közönség elé is kiállni és szerepelni, s a nyelveket is fontosnak tartom az életemben. Az energiám pedig nem mondanám, hogy kifogyhatatlan. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a tevékenységeim között vannak olyanok, amelyek erősen merítenek, s olyanok is, melyek akár percek alatt teljesen feltöltenek. S hogy mégis mi áll a legközelebb a szívemhez? Számomra ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ha valamelyiket nem szeretném annyira, akkor azt biztosan nem csinálnám.
– A tekintélyes listát gyarapítva sportokban is jeleskedsz. 2010-ben és 2011-ben a Cegléd Városi Teniszverseny aranyérmét te vitted haza, nem beszélve két síversenyről, ahol szintén az élen végeztél.
– Valóban a sport is az életem részét képezi. Teniszezni is, síelni is 2001 óta tanulok. Mivel az Alföld közepén lakunk, a teniszt jóval gyakrabban művelem. Szerencsém volt egy kiváló edzővel, Szűcs Istvánnal megismerkedni, aki segít naponta elmélyülni a tenisz csodáiban. A síelés évente egyszer, kétszer egyhetes „kirándulást” jelent csupán. Igazából a sport számomra nem elsősorban versenyszerű, inkább az egészséges életre való törekvés része.
– Az iskolai ODN-eken már nyílt alkalmad megmutatni magad a társaidnak. Milyen érzés kiállni eléjük a színpadra?
– Mindig különleges élmény saját iskolatársaim előtt fellépni. Eddigi legnagyobb sikerem jó pár évvel ezelőtt volt, Petőfi Sándor Szülőföldemen című versének „refrénjét” a „Cserebogár, sárga cserebogár”-t sokszor hallottam később a folyosókon, még felsőbb osztályba járó diákoktól is. Vannak, akiknek a támogatása mindenkor nagyon sokat jelent nekem. A biztatás, melyet kapok, sokszor felemel mélypontjaimból. 
– Még van két éved hátra a gimnáziumban, és idén kellett fakultációt választanod. Milyen tantárgyak mellett tetted le a voksodat?
– Leginkább a jogi irány érdekel, hiszen optimális esetben még doktori címet is szerezhet vele az ember. Viszont, mint tudjuk, most nagyon lecsökkentették az államilag finanszírozott helyek számát, ezért először a legfontosabb dolog a lehető legjobb érettségi. A kérdésre konkrétan válaszolván magyar és történelem fakultációra szeretnék jelentkezni majd a következő két évre. S hogy fel fognak-e venni az egyetemre? Nagyon reménykedek benne, azt mondom, hogy szabad nagyot álmodni, mert ha megteszünk mindent a valóra válása érdekében, akkor összejöhet!