12.8 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Indián tábor az Újvároson

Néhány nappal ezelőtt az Újvárosi Református Templom füvesített prérijét indián harci kiáltás rázta meg. Hosszú Toll törzsfőnök hívta törzsi gyűlésre a tollas fejdíszbe öltözött kisebb-nagyobb indiánokat. A törzs 75 gyermekkorú tagja – 4 és 12 év közöttiek – bevonultak a templomba. A Főnök bejelentette a Sápadtarcú Fehér Főnök és segítőinek közeli érkezését.  Hamarosan belépett a farmerkalapba, bőrmellénybe öltözött misszionárius, akit a hétköznapi életben Ócsai Tiborként, az Újvárosi Református Gyülekezet Lelkipásztoraként tisztelhetünk. Segítői az Újvárosi Református Gyülekezet édesanyái, családapái, presbiterei és tagjai, köztük a református, a katolikus, a Táncsics, a Losonci Iskola, valamint a Kereskedelmi, a Közgazdasági Szakközépiskola és a ceglédi és szolnoki Zeneiskola pedagógusai voltak.  Nem utolsó sorban említve legközelebbi segítségét, a hét szervezőjét, Ócsainé Velisek Gabriella gyermekpszichológust. Az indián tábor 2012. június 25-29-ig egésznapos programként került megrendezésre. A bibliai történetek alapján a hét üzenetét vihették magukkal a résztvevők: Az igazi Nagyfőnök Jézus Krisztus, aki szeretetébe, bocsánatába és igazságába öltözteti mindazokat, akik ezt Tőle kérik és elfogadják. Isten Igéjének hallgatása mellett volt idő játékos medvevadászatra, nyomkeresésre, lasszóvetésre, csörgőkígyó-üldözésre, a navaho törzs birkáinak itatására és prérifarkas-üvöltésre is. Indiánjaink hadiösvényre is léptek, ahol harci színeikkel kifestve üldözhették egymást. A kézműves foglalkozások már békés körülmények között zajlottak: mindenki készíthetett tollas fejdíszt, tegezt nyílvesszőkkel, bőrékszereket, gyöngyvasalást, papírdíszeket. A „bölénybőrökön” megörökített élményrajzok még most is a templom falait díszítik.
Berkó Edit „indiánkoordinátor”, aki a Törzstől a megtisztelő Pattogó Tűz nevet kapta

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...