– Sokan emlékeznek Cegléden az 1985. évi nemzetközi ARTEX Grand Prix versenyre, melyet a Városi Sportcsarnokban rendeztek meg. Csodálatos, akció dús csatában vívta ki a győzelmet. Önben miként elevenedik fel az a nap?
– Cegléden a CVSE-ben, Kenéz Béla és Balla István irányításával kezdtem el a birkózást. Sokat köszönhetek nekik és egész életemben visszagondolok rájuk. Azon a bizonyos, teltház előtti viadalon a győzelmemet követő pillanatokban Kenéz Béla síró öleléssel elsőnek gratulált. Nem szégyenem, nálam is eltörött az a bizonyos mécses.
– Nem sokkal ezután, talán 1988-ban fordulat következett be az életében…
– „Vidékre nősültem”, amerikai lányt vettem feleségül és sorsunkat ez meghatározta. A távoli földrészen képzeltük el az életünket. Sűrű volt az eltelt csaknem negyedszázad, sok minden történt.
– A birkózás háttérbe került, vagy szempont maradt a nagy lehetőségek országában?
– Kint folytattam az aktív birkózást. Tagja lehettem az amerikai válogatottnak, mellyel Európában is versenyeztünk. Amikor abbahagytam a versenyzést, az USA válogatottnál edzőként segítettem a szakmai munkát. Némi gyakorlatom volt már, mivel Magyarországon egy évig a válogatott keret edzője voltam.
– Mivel telnek hétköznapjai Las Vegasban?
– Dolgozom. Az egyik ottani középiskolában tanítok biológiát. Az elmúlt évben még az ún. „tengertant” is oktattam ugyanitt. Augusztus végén repülünk vissza a lányommal, mivel mindkettőnknek kötelezettségei vannak – kezdődik a tanév. Lányom másodéves egyetemista, „kreatív írástant” tanul angol szakon. Visszatérve az első kérdésre is, az előzőek miatt nem tartunk ezúttal Londonba…
– Mit üzen a ceglédieknek, sok barátja és sporttársa lenne kíváncsi pályafutása további „rejtelmeire”?
– Üdvözlök minden ismerőst Cegléden, külön a régi kortárs sportbarátaimat. Augusztusban még visszalátogatok Ceglédre egy rövid időre, akkor találkozhatunk…
Fotó: 1985-ben Cegléden a dobogó tetején – háttérben a cikk szerzõje