Ezek veszélyes trendeket ugyan nem indítottak el, de a búza és rozs, amely természetes úton nem képes csíraképes hidrideket létrehozni, biológiai eszközökkel elérhető. S ennek ráadásul nagy haszna is van: a rozs a száraz, gyenge homokon is képes olyan szemtermést adni, amiből kenyér lesz. Ki beszél ma már Dr. Kiss Árpád tritikále nemesítőről, aki mikor előállította az első genetikai vonalakat, irigy kollégái Martonvásárban szétdúlatták a növényanyagát és őt pedig eltángálták az ÁVÓ-sok. Mint menekült nemesítőt Mészöly Gyula világhírű paradicsomnemesítő fogadta be Kecskeméten. Ma, ha a szupergenetikus ifjoncaink elmennek Indiába, Pakisztánba sokszor csak ott hallják, szinte imába foglalva Kiss Árpád nevét, aki nagyon sokat tett az éhező emberekért, mondhatom az éhező emberiségért. Két kérdés adódik: van-e már utcája Kecskeméten, s mellszobra hol található a volt Földművelésügyi Minisztérium árkádjában?!
Természetesen önmagában érdekes lehet látványként egy ló-zebra, vagy a másik blokkból hozott kék bogyójú paradicsom. Ha így haladunk, nem is a kolchicinezett és magnélküli görögdinnye, hanem szegény Micsurin. (Aki minden híreszteléssel szemben tisztességes nemesítő volt – s a politika csinált belőle Paprika Jancsit, akiről volt egy bugyuta vicc is. A lényege: ő a görögdinnyét a bolhával keresztezte és a dinnyemagvak kiugráltak a termésből. Ennél azonban sokkal veszélyesebb az, amikor önmaga korlátai figyelembevétele helyett valaki belső hibridet formáz, s lesz a tehetségtelen és buta emberből nagyszájú és erőszakos politikus: ő nem hibrid, de unszimpatikus.)
Viszont visszatérve a tudomány szentélyébe, a kertészeti növények nemesítése számos érdekes faj- és nemzetséghibridet hozott létre. Milyen nagy haszna van annak, hogy léteznek triploid almák, amelyek ugyan nem természetes szervezetek, de azzá váltak, s ezek finomak, szépek és bőtermők. A mediterrán térségben a kisgyümölcsű galagonya és naspolya értékes hibrideket kínál az asztalunkra. Ennél már az a kellemesebb, hogy a ribiszke fürtök ribiszke-egres hibridként megnövelhetők (riszméte, rikő), a diploid japán szilvák a sárgabarackkal is új növényeket eredményeznek. Ennél azonban vannak sokkal bonyolultabb polihibridek is, amikor akár 4-6 fajt is felhasználnak a nemesítők, ekkor még csak az a filozófia: hátha érdekes lesz. Néhai Nyujtó Ferenc növénynemesítő a sárgabarackot és a mandulát összekeresztezte, az ugyan nem hozott szenzációt, de a hibridfajtái mára már megbecsülést hoznak az egykori intézetének is.
Ma a nemesítői színtéren épp elég gondot és feladatot jelöl ki a változó klíma és az egyre fogyatkozó természetes génanyag, pedig bármilyen fajból a nagyobb meleg- és szárazságtűrésű, szélesebb betegségtűrésű fajták iránt nagyon megnőtt az igény. Mégis van igény különleges hibridek létrehozására is, a közép-ázsiai sárgabarackok egy része szinte fehér barack, mások narancsos pirosak, de a sötéthúsúakra ugyancsak van igény. Az más kérdés, hogy kiugróan jó barack-szilva hibrideket nem tudtak előállítani (még), pedig kellene, ugyanis a fekete kajszi (Armeniaca dasycarpa) szinte eltűnt a flórából.
Miközben nagy igény van, olykor a piac hisztérikusan követeli az új fajtákat, mire megvan, gyakran már le is lankad az igény. Akkor már nem a sápadt gyümölcs, hanem az egyöntetűen piros gyümölcs kellene. A fajtaminősítők ugyancsak belemennek ebbe a játékba, s két-három év múlva a fapótláshoz már nem kapja a termelő ugyanazt a fajtát. Máskor meg az a közhely hat bénítólag, hogy ami szilva, az kék – másféle nem érdekes. Így derülhet ki ebből az írásból, hogy a nemesítőnek nemcsak moralistának, hanem dizájnernek is kellene lenni. S utána már csak egy fokozat, amikor Moldova őrségi embere menekül az ötletadók elől (mondjuk ezek a mostani közgazdászok), akik azt vizionálják, hogy a nemesítésben pénz nélkül, alig támogatással lehet működni.
Szegény Csipkerózsikát még lehet egy ideig altatni, dereka alatt a bukszával, közben pedig már Afganisztánban is szép gyümölcsültetvényeket hoznak létre. Vagy még nem eléggé hagytuk leelőzni magunkat?
1. kép: Zebraló
