Szeptember 9-én évnyitó misét tartottak a katolikus templomban a Szent Kereszt Katolikus Általános iskola tanárai és diákjai és a szülők részvételével. Ünnepi beszédében Bokros Levente plébános példákkal illusztrálta, az egyháznak milyen nagy lehetőségei adódnak az utóbbi évtizedekben a gyermek oktatása terén. Mint elmondta az egyház küldetése, hogy jól bánjon a gyerekekkel, hogy azok építő tagjai legyenek a társadalomnak. Rajta László igazgató záróbeszédében megköszönte a szülőknek, hogy a rájuk bízták gyermekeiket. Hangsúlyozta, a gyermeknek nemcsak szellemi, de lelki fejlődésre is szüksége van, ebben nyújt segítséget az egyház. – tett hozzá az igazgató. Fotók az eseményről itt…