„Még ma is a magyar kulturális élet meghatározó személyisége.” (Egy műgyűjtő emlékezete ujszo.com 2004.) „Tanár, művészeti író… Tanulmányai közül a Csontváry Kosztka Tivadarról, a Czóbel Béláról, az Európai Iskola mestereiről írtak jelentősek.” (Magyar Életrajzi Lexikon Bp. 1981.) „A művészettörténet terén önképzéssel alapos ismereteket és szaktudást szerzett, főként a modern francia és magyar képzőművészetben.” (Katolikus Lexikon, Bp. 1996.) Ha töménynek látszik a lexikon-idézet, jólesően jegyzem meg: ez csak töredék. Bár akadt egy-két érdekesség élettörténetében, rövid földi útján (48 éves korában hunyt el) töretlen erővel tanult és tanított. Kortársa, dr. Szalay Károly író, irodalomtörténész (emlékezete szerint) először 1938 végén találkozott vele Kecskeméten, minthogy a család „a kecskeméti piaristákhoz íratta be… Ő azonban nem bírta elviselni a konviktusi légkört, mondhatni azt is, hogy az akkoriban magától értetődő drillt: ezért átigazolt a ceglédi gimnáziumba.”1) Később a Pázmány Péter egyetem aulájában találkoztak, ahol mindkettőjüket magyar-történelem szakra vették fel (szerzőnk franciát is tanult.) Iván, mint aki jól ismer itt mindent, a segítségére volt. „Dévényi legfontosabb, meghatározó tulajdonságai, jellemzői e két emlékből összeállnak-, írja Szalay Károly. Nem tudta elviselni a katonás fegyelem semmi formáját, nem volt hajlandó alkalmazkodni senkihez, kiváltképp olyanokhoz, akik az ő szellemi igényeit nem akceptálták, ugyanakkor finoman és kedvesen volt segítőkész, barátságos.”
Amikor Iván négy év múlva, 1951-ben végzett, Esztergomban telepedett le. Tanított, gyarapította páratlan gyűjteményét (Ceglédről Benedek Péter képeket is vásárolt), és tanulta a művészettörténetet. Haláláig. A szintén kortárs művészettörténész, Mucsi András azt írta kezdő esztergomi éveiről: „1957-től 1968-ig lakott a Berényi Zsigmond u. 1 sz. alatti, egykori Kisprímási Palota egyszobás emeleti lakásában, családjával és már akkor híres gyűjteményével.”2) Ismerői szerint lakása a padlótól a plafonig képekkel volt tele. Azt mondta: így védekezik a külvilág ellen… A Bottyán János Technikumban tanított, ahol nagyon sokan szerették őt. Egyik tanítványa (Horváth Borbála) így nyilatkozott róla az idézett Emlékkönyvben: „A műszaki tárgyak elviselhetőségét a magyar és a történelem órák jelentették számomra. A négy éven keresztül mindkettőt APUCI – Dévényi Ivánt hívtuk így – tanította. Most is magam előtt látom: tüskés, rövidre nyírt haját, elöl egy erősebben őszülő csíkkal. Kigombolt, sietős léptei miatt „lefegő” lódenkabátjában, kockás ingben.” – Eközben gyűjteménye gyakran szerepelt kiállításokon. A már idézett Mucsi András művészettörténész szerint ”megbízható mércével válogatott modern magyar képgyűjteményt csak Dévényi Ivánnál lehetett látni. Így a Keresztény Múzeum illusztris szakmai vendégei, gyakran külföldiek is, képtári sétájukat Dévényi Iván, a „Kisprímás” gyűjteményében fejezték be. Iván patriarkális közvetlenséggel és udvarias előzékenységgel fogadta legtöbbször váratlan vendégeit, az asztalon illatozó kitűnő kávéval és köszöntésül egy kis ceglédi borral.” – (Mit meg nem talál a kérdező-kutató!) Ám azt sehol sem találom, hogy Cegléden született volna, ezért ez tévedés! A lexikonokban is az. Szülei itt éltek, lakcímük az érettségi idején is Bercsényi u. 33., de valamilyen okból, azon az augusztus 8-án Iván édesanyja Budapesten volt. Ott született! Minden iskolai bejegyzés igazolja, s egyik egyházi keresztelőkönyvben sincs Cegléden bejegyezve! Élt akkoriban egy Wüsztner Henrikné Budapesten, aki az 1910-es években a Katolikus Háziasszonyok Lapját szerkesztette. Lehetséges az összefüggés. (Ez már a kutató további feladata, de ha tud valaki segíteni, megköszönöm.) Amint látható, a ceglédi borral is vallotta, hogy ő idevaló, az utókornak mégis így helyes: ceglédi származású. Művészettörténeti kötetei, kritikái (20 évig a Vigília rovatvezetője volt) és özvegye által az esztergomi Keresztény Múzeumnak adományozott páratlan gyűjteménye bennünket is büszkeséggel tölt el. November 20-án már 35 éve nincs közöttünk. Weöres Sándor írta hozzá epigrammájában (1965. május 13.) „van kép-értőnk, színt s formát becsülőnk”.
*
Ezúton mondok köszönetet Mezeiné Kónya Teréziának, a Kossuth Gimnázium könyvtárvezetőjének önzetlen segítőkészségéért.
1) Dévényi Iván emlékest és könyvbemutató Hídlap, 2008. március 8. Szalay Károly beszéde.
2) Dévényi Iván Emlékkönyv Babits Mihály Városi Könyvtár Esztergom 1999.
