De ez csak egyetlen példa, mert ha a vétlen áldozatok hosszú sorát egyenként idézzük fel az anyakönyvi adatok alapján ma már pontosan tudjuk, ki volt Békési János István rendőrségi dolgozó, Kelemen Tibor Vilmos univerzál csiszoló, vagy Ruzsinszky József szabósegéd és Török Söményi János lakatos édesanyja. Lehet tudni, hogy hol születtek és hogyan haltak meg – a szóbeszéd szerint vagy a kiadvány megjelenése óta épp előkerült írásos dokumentumok szerint.
És újabb feladatok is adódnak, némelyik személy esetében még az anyakönyvi keresés lehetséges helye sem biztos, a névsor talán még nem is teljes: Bori Károly, Bucsás Gábor, Gattyán János, Hanga Tibor János, Huber József, Katona Gyula, Keresztes Fülöp, Kiss Ferenc, Mizser Béla, Moharos Lajos, Sepeghy Józsefné, Szabó Sándor és Vékey Károly Imre. Jó néhány esetben, mint egy forrásmű hozzáférését ezúton köszönöm Dr. Jójárt György főorvos úrnak, és mindenki másnak, akik segítenek.
Mit érnek persze a dicső forradalmak eredményei is, ha a kutatások közben a legszebb és legszemélyesebb emberi momentumokat nem vesszük észre. Ilyen számomra ifj. Varga Sándor MÁV kocsirendező mártíriuma. Az egyik munkatársa szerint a Ferencvárosi Vasútállomás előtti fülkére egy pánikos szovjet páncélautóról géppuska sorozatot adtak le. 1956. dec. 11-én érték itt ifj. Varga Sándort a tüdőlövések, amikor épp édesanyjával, Tarkó Teréziával beszélt telefonon, akik Cegléden, a Bástya u. 7. sz. alatt laktak. Kell ennél nagyobb tragédia?
És hogy milyen súlyos áldozatokat követeltek az akkori huszonévesektől a forradalmi és harci cselekmények, legyen a következő példa is. A Kupai-Kovácsmajori Iskolának volt egy jó barát tanulópárja, a gyermekkoruk ugyancsak összekötötte őket… Cs. Kiss Albert, aki hősi halált halt a Magyar Rádió közelében október 23-án, s ugyanezen a napon kapott súlyos sérülést Mészáros István is, ő másnap hunyta le szemét. Gyötrelmes herce-hurca után került mindkettőjük földi maradványa haza: Cs. Kiss Albertet a Ref. Öregtemetőben, Mészáros Istvánt a Csengettyűs temetőben helyezték örök nyugalomra; haláluk színhelyén először, pesti lakóházak belső udvarában hantolták el őket. 
Nem is gondoltam volna talán a szovjet intervenció legvéresebb eseményeinek emléknapjai után, hogy a legutóbbi városi koszorúzáson megrendítő pillanatokat élhettünk meg. A „szokásos résztvevőkkel” zajlott a Csengettyűs temetőben a koszorúk elhelyezése, amíg Lőrincz Luc(i)a sírjához nem értünk. Egy tiszta tekintetű hölgy állt Luca sírjánál, sírkövéhez támasztva meg egy csodálatosan szép fiatal lány arcképe. Fotó és interjú készült, ami a Koszorúk-ban írottakat (Kiszel plébános úr információit) Lőrincz Luca húga pontosította. A könyv 2. kiadása lapjain már ez lesz olvasható: „Lőrincz Luc(i)a sofőr 1922. dec. 16-án született Szentegyházasfalván, anyja Márton Ilona volt. Családja részben kitelepült Magyarországra, Lőrinczék a Budai úton laktak. A Magyar Postánál dolgozott a fővárosban, a szovjet invázió utáni napokban is. A szépséges fiatal hölgy november 7-én már nem tért haza a Kun u. 12. alatti albérletébe… Ezen a napon ugyanis egy furgon kocsit vezetve haránt haslövést szenvedett, s a sérülésébe rövidesen belehalt. A Csengettyűs-temetőben kapott végső nyughelyet.”
Most itt még mindig ott tartunk, hogy az áldozatokat meg kell nevezni, akik a ma élők szabadságáért adták életüket. Azért sem szabad a pontosság követelményeit áthágni, nehogy valaki is e forradalomnak és szabadságharcnak a tisztaságát valaha is kétségbe vonhassa.
1. kép A két jóbarát sírköve, de két temetőben: Mészáros István (a) és Cs. Kiss Albert (b)
2. kép Lőrincz Luc(i)a arcképe a sírján (SD felvételei)
