– Idén is szemléletes kísérletekkel mutatta be Laci bácsi a fizika számos csodáját. Láthatóvá tette a hangokat, hallhatóvá a fényt, rádió adó-vevőt készített és hozott működésbe, sőt azt is bebizonyította, hogy a pet-palack bizony képes egy lécet is eltörni.
– Az idén három jelenség köré csoportosítottuk a kísérleteinket. Az elsőben megemlékeztünk a rádiózás történetéről. Ennek keretében rögtönzött kiállítást is láthatott az érdeklődő közönség: régi rádiókat kértünk kölcsön (Gigor Tibor gyűjtőtől és a helyi Rádióból) és mutattuk be e fontos hírközlő eszköz fejlődését. Két kísérlet zárta a sort a témakörben: bemutattunk egy saját építésű detektoros rádiót, amellyel nagyapáink hallgatták az „éter” üzeneteit. A másikban egy középhullámú rádióadót hoztunk működésbe. Aki hozott magával táskarádiót az előadásra meggyőződhetett arról, hogyan „nyargal” a hanghullám a rádióhullámok „hátán” és jut el fénysebességgel az adótól a vevőig.
A következőkben a hangot tettük láthatóvá oszcilloszkóppal, Laser-fénnyel és az ún. Chladni ábrával. Ez utóbbi azt takarja, hogy egy üveglapot a közepénél megfogunk, majd sóval meghintjük és az oldalához dörzsölt hegedűvonóval megszólaltatjuk. Az ilyen módon rezgésbe hozott üveglapon „állóhullámok” jönnek létre, ami azt jelenti, hogy a lap egyes részei intenzíven rezegnek (duzzadóhelyek), más részei pedig nem mozdulnak (csomóvonalak). A sókristályok ezen csomóvonalak mentén „gyülekeznek” és kirajzolódik a hang képe. Nagyon szép, helyenként művészi mintázatokat lehet így létrehozni. Ezt követően a fényt igyekeztünk hallhatóvá tenni.
A harmadik csokorban a légnyomásról értekeztünk. Láthatták Torricelli 1643-ban bemutatott higanyos barométer kísérletét. Annak illusztrálására, hogy milyen óriási erőt tud kifejteni a légnyomás, bemutattuk, hogy egy PET-palackba levegőt pumpálva, az képes eltörni egy lécet! A kísérlet nem veszélytelen, csak kellő elővigyázatossággal és védőeszközben mutatható be.
– Laci bácsi gitár szólója kétség kívül az est csúcspontja volt. Osztatlan sikert aratott a kalapgumi húron előadott „műsorszám”. Persze itt sem a zenei élményen volt a hangsúly.
– Építettünk egy fotodiódás fényérzékelőt és egy hangfrekvenciás erősítőt. Ezzel a készülékkel hallhatóvá lehet tenni például egy zsebizzó „hangját”, ha nem zsebteleppel tápláljuk, hanem váltakozó feszültséggel. Ilyenkor ugyanis az izzóban az i
zzószál másodpercenként százszor felizzik és elhalványul. Csakhogy a szemünk ezt nem tudja követni. A mi készülékünkkel azonban meghallgattuk a kis izzó „búgó hangját”! A továbbiakban zenei hangokat is közvetítettünk a fénnyel. A legnagyobb sikere a kalapgumiból épített basszusgitárunknak volt. Az előbbi fotodiódás érzékelőnket egy fénykibocsátó diódával világítottuk meg és beleépítettük a gitárba „hangszedő”-ként. A működése annyi, hogy a gitárhúrként kifeszített kalapgumit, ha megpendítjük, azon is állóhullám alakul ki és a rezgő gumiszál, a rezgés ütemében megszaggatja a fotodióda fényét, amit az erősítő felerősít. A legjobb az volt benne, hogy igazi basszusgitár hangja lett, sőt még mintha egy torzítót is belecsempésztünk volna.
– Öt év, több mint félszáz kísérlet, ismétlések nélkül! Az ötlettár kifogyhatatlan?
– Természetesen van több is. Egyrészt ami az ideiből – idő szűke miatt – kimaradt, másrészt már ilyenkor beindul a gépezet. Minden esztendőben alaposan felkészülünk az előadásra. Ez a munka azzal kezdődik, hogy „vadásszuk” a jobbnál-jobb kísérleteket. Hol az egyetemek „Kutató Éjszakája” előadásain, hol az interneten, hol pedig kollégáktól, vagy a tanítványainktól kapjuk az ötleteket. Természetesen saját elgondolásainkat is formába szoktuk önteni egy-egy kísérlet erejéig. A legfontosabb szempont a válogatásnál az újszerűség, a látványosság, az érdekesség, a megvalósíthatóság, de szempont lehet a humor is.
– A kísérletekhez szükséges eszközök elkészítése mindig összehangolt csapatmunka eredményeként születik meg. Idén is többen segédkeztek a kísérletek összeállításában és bemutatásában.
– Ahogy a mondás tartja: – Egyedül nem megy! Én is így vagyok ezzel, úgyhogy egy stábbal dolgozom én is. Kozma Sándor tanár úr a fő segítőm a kísérletek bemutatásában és egyúttal az első számú szakmai konzulensem is. Mondok Ferenc a CTV operatőre abban segít, hogy a messziről nem látható, sokszor nagyon is apró kísérleteink, tv-kamerával és projektorral nagy méretben kivetítve jól láthatók legyenek. Aktuális diáksegítőim is vannak rendszeresen. Most Licsák Zoltán és a fiam Tűri Balázs (mindketten egyetemi hallgatók) segítettek a hurcolkodásban, a kísérletek beállításában és bemutatásában. Természetesen köszönet illeti a Művelődési Központ munkatársait is a feltételek megteremtéséért.
Reményi Tibor mérnök úrral pedig az „Öregdiák Egyesület” révén találkoztam. Felajánlotta a segítségét és szakmai tudását a csöves rádiók életre keltésében. Ezt én nagy örömmel elfogadtam és ennek eredményeképpen tudtunk most rádióadót bemutatni a közönségnek.
– Nem csak ők, de a ceglédi iparosok is szívesen segítenek, sőt kísérleteznek is!
– Ez így van. Az előadáson is elmondta
m, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok szűkebb hazámban. Annak a munkának előbb-utóbb híre megy – amit a tudomány, közelebbről a fizika, népszerűsítése érdekében elkezdtünk és végzünk, már sok esztendeje. Rádióinterjúk, újságcikkek, tv-műsorok és az előadásokon közvetlenül élményt szerzők véleménye gyorsan eljutott Cegléden szinte mindenkihez, így a különféle mesterségek művelőihez, a kereskedőkhöz is. Így, ha egy kísérlethez eszközt, anyagot keresek, már megismernek, felemlegetik egyik, vagy másik kísérletemet és ami a legfontosabb készségesen segítenek. Sőt! Egyre többen avatnak be a saját kísérleteikbe, mert ilyenek is vannak! Nagy érdeklődéssel hallgattam legutóbb az üveges mester (nekem csak Bandi bácsi) beszámolóját az additív színkeverésről, amit színes üvegekkel valósított meg, valamint az elfolyó (megolvasztott, majd megdermesztett) üvegből készített már-már művészi kompozíciójának bemutatóját. Szóval legyen szó fém, vagy fa megmunkálásáról, vagy üvegeszköz készítésről, a különféle, sokszor lehetetlennek tűnő kéréseim teljesítéséről, a ceglédi emberek még sohasem hagytak cserben.
– A család hogyan tolerálja otthon a nappali időnkénti kísérleti műhellyé való átváltoztatását?
– Hát igen. Mondtam is a nagy nyilvánosság előtt, hogy sokan várják az előadásomat, de legjobban a feleségem várja…. Mert másnaptól visszaáll (egy darabig) a rend a lakásban! Természetes, hogy elmélyülten alkotni, csak nyugodt környezetben lehet. Ez nekem az otthont jelenti. Ha egy jelenség, vagy kísérlet felkelti az érdeklődésemet, akkor azzal elkezdek foglalkozni és bizony sokszor az asztalom megtelik műszerekkel, vezetékekkel, szerszámokkal. Aztán amikor a végére jártam a dolognak, akkor jöhet az ”entrópiacsökkentés”, amely kifejezés fizikusnyelven azt jelenti, hogy rendrakás. Szerencsére a családom jól tolerálja a hobbimat.
És jól tolerálja az a több száz érdeklődő is, aki évről évre lenyűgözve hallgatja Laci bácsi magával ragadó előadását, hiszen „Ha hihetetlen dolgokat akarsz hallani, csak a fizikusokhoz kell fordulnod.” Richard Bach
