-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Német mozifilmet forgatnak a Kovács-kastélynál

Újabb film helyszíne lett Cegléd, ezúttal december 14-én a Kovács-kastély környékén, a Molnár és Külső-Kátai u. sarkán figyelhettek fel nagy csoportosulásra, forgalomtól elzárt területre a városlakók. A „romantikusan romos”, jobb sorsra érdemes egykori kúria színházként vonul be a történelembe, ezt „alakít” ugyanis egy német mozifilmben. Cegléden másik helyszínen is forgatnak a filmhez, az Akasztó szél brandenburgi falujelenethez ad hátteret.
A Németországban ismert bábos, komikus, színész-énekes René Marik rendező-forgatókönyvíróként mutatkozik be a „Lenni vagy nem lenni gázsi” munkacímet viselő bábfilmben. 
„Marik egyik legnagyobb sikerű muppetszerű bábja, egy vakond a főszereplője az itt forgatott alkotásnak, de emberek is szerepelnek benne. A történetben a sikeres színházból, melynek tagjai között bábok és emberek is vannak, elrabolnak egy jegesmedvét a fabábok, akik romos, lebontásra érett színházukat mentenék meg a váltságdíjból. Az ő színházuk a kastély. A történet vége sem túl felemelő, több emberszereplő meghal, és végül a színházat lebontják. Persze, mi nem bontjuk majd el ténylegesen az épületet.” – mondta el lapunk kérdéseire Stephan Barth producer. A viccnek szánt kijelentést különösen pikánssá teszi, hogy lapunk forgatáson jelen levő munkatársa, szemtanúja volta a bábosok ijedelmének, amikor a forgatás közepén is omlani kezdett az elhanyagolt épület vakolata.
A helyszín kiválasztásáról megtudtuk három hónapig kerestek különösen érdekes épületet Budapest környékén. A ceglédit egy helyszínvadász találta, és „ez volt az, ami mindenkinek tetszett.” A stáb hétfőig forgat a városban, az utolsó napon a film magyar szereplője, Gryllus Dorka is a helyszínen lesz. A bűnügyi komédia jövő év végére kerül a német mozikba, hogy a ceglédi nézők láthatják-e, attól függ megvásárolják-e a forgalmazási jogát Magyarországon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...