Győri Illés György: Jön a vonat
Némán fekszik a műtőben
Fájdalmával az anya.
Hangja nincsen, pedig ő most
beszélne, kiáltana:
– Ments meg, ments meg, kisfiam van!
Barnahajú, csöpp szelíd…
Vár a férjem, szeretem őt..
Élnem kell! Jaj ki segít?
Márvány csillan, csipesz villan,
vérzik, vérzik még a seb.
– Vér kell gyorsan! – szól az orvos,
csak a vér mentheti meg!
– Hol van anyu? Apu mond már
mikor hozza a vonat?
Pityu kérdez és a kérdés
Férfiszívbe hasogat.
Férfikönny a szóval cseppen:
– Megjön, megjön édesem.
Csináld csak a leckéd, aztán
játszadozzál csendesen…
A műtőben csend van, csak a
fürge ujjak éberek.
Verejtékezik a beteg,
tört szeméből könny pereg…
Pulzus lankad… röpke sóhaj,
az is hazamenne még:
– Csókolhatlan, érezhetlek,
látlak-e még kicsikém?
– Hol van anyu, apu mondd már,
mikor jön a vonat?
– Játszál fiam, játszál kedves,
hozom már a lovadat.
Hintaló sem kell, sem labda,
pörgettyű, sem kiskutya
– Messziről jön az a vonat?
Nem lesz fáradt anyuka?
Vér tódul a nyűtt erekbe…
pulzus gyorsul… egyre jobb…
pír lopódzik sápadt arcra…
– Ez a beteg élni fog!
Késhet csak a vonat Pityu.
Két hét, s itt lesz. – Csudajó!
– Hazahozza anyukát az
ISMERETLEN VÉRADÓ.