Bobory 1807. március 31-én született Cegléden, apja uradalmi kasznár volt, anyja Forián Anna. Pesten, Vácott s a bécsi Pázmáneumban tanult, a Váci papneveldében pedig Szentírástudományt tanított. 1937-ben Ceglédbercelen plébános lett, innen diszponálta Ceglédre a Helytartótanács. A forradalmi eszmék azonban teljesen elvonták a figyelmét, a helyi dolgokkal keveset törődött, a plébánia épületében többször is katonák kvártélyoztak, ezt a hívek nem jó szemmel nézték. Kossuth látogatásában, a helyi nép szervezésében tevékeny szerepet vállalt.
Cegléd története (1982) – többek között – így írt Boboryról. „A város legkiválóbbjai-nak véleményét jól illusztrálták az 1850-es évek. Bobory Károllyal az élen számos ceglédi vett részt a Kossuth irányítása alatt szervezett alkotmányos és függetlenségi mozgalmakban.” (265.o.) A neves ceglédi plébános az 1848-as megnyilvánulásaival országos hírnevet és tiszteletet szerzett magának. Például nem volt hajlandó a Ferenc József iránti lojalitását biztosító kiáltványt sem felolvasni és felolvastatni. Bobory 1849. június 21-én a váci egyházmegye papjainak gyűlést hívott össze Cegléden, ahol 54 felszentelt pap meg is jelent, s kinyilvánítva, hogy „Szükségesnek tekintvén a testvéri gyülekezet nyilván kifejezi politikai vallomását, irányelvéül a demokratiai köztársaságot, mint a keresztény szellemével főleg egyezőt vallotta…” (ti. a konvent) (Csak úgy a kisördög, csintalankodva kérdezi: ma vajon milyen arányban vállalnák a papjaink egy, a hatalommal szembeni dekrétumot…)
A kidolgozott elvek szerinti cselekvésre nem igazán maradt ideje a plébánosnak, annál inkább a hatalomnak, mert a plébánost a bosszútól lihegő önkényes hatalom rendőrsége 1852. januárjában lefogta és Pestre szállították. Ekkor még kiszabadult, de nemsokára újból letartóztatták, első fokon halálra, majd végül súlyos börtönbüntetésre ítélték. Mi is volt a főben járó bűne? Szervezkedés, a diktatúra mindig ettől retteg a legjobban, fungáljon akár a XIX. avagy a XX. században. Ebben az időben Makk József remekül konspirált megbízható embereivel – Jubát Károlytól Andrássy Károlyon át Bobory Károlyig. 1853-ban ezért a tevékenységéért súlyos büntetést, 15 évet kapott a plébános, amelyből közel 5 évet letöltve, amnesztiával szabadult, a nehéz éveket a hírhedt josephstadti tömlöcben szenvedte meg.
A Makk-féle mozgalmat a maga legitimitását óhajtó királyi vizitek is generálták, még egy merénylet terve is felmerült, amikor Ferenc József talán Kecskemét felé átutazóban volt. (Néha a történelem ismétli önmagát. Mint az események közvetlen szemtanúja még mindig nem zártam le – sem magamban, sem a közvélemény számára Szabó György ceglédi plébános tragikus halála körüli titkokat.) Majdnem hasonló történet rajzolódott ki Bobory Károlyék körül is, ráadásul ugyancsak 15 éves börtönbüntetést kapott Szabó Károly a nagytemplomi református lelkész is – lényegében hasonló címen, összeesküvésre és lázadásra szított mindkét pap, ugyanis egyáltalán nem voltak Habsburg-barátok…
Visszatérve a Bobory-történetre, a plébános kiszabadulása után megmaradt számára a poltikai „ejnye, ejnye” Bécs részéről, s természetesen nem foglalhatta vissza hivatalát Cegléden. A részletek még nem eléggé tisztázhatók, de a közelben – Nagykátán – a Szt. György templom és plébánia vezetője lett. Lényegében ezt a tisztséget haláláig, (1857. májusától 1879. június 15-ig) töltötte be, ott is temették el. Hogy a temetése miként zajlott le, voltak-e hívek Ceglédről, vagy az ottani egyházközség Historia Domus-a írt-e és mit – róla, további kutatásaink tárgya. A nagykátai „kiruccanások” és az ottaniak hathatós segítsége sikert hozott, s csak bízhat e sorok írója abban, hogy a számkivetett plébános visszatalálhat a ceglédi szívekbe. Sok azonban még a tennivaló, akár még az is, hogy Bobory Károly plébános értékes, ma is létező könyvei, könyvtárát fel kellene dolgozni. Ez s az újra felütött dosszié példája tehát annak, hogy a múlton nem mélázni kell és sóhajtozni róla, az események alakulásán pedig nem keseregni, hanem azokat megismerni, mert a latin mondás valóban igaz ebben az esetben is. „Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis (A történelem az idők tanúja, az igazság világossága, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke.” (Cicero)
1. kép Fejfája a nagykátai temetőben – 2. kép A plébános emléktáblája a Harangozó-ház falán
