Ma 60-70 ezer tonna rizst fogyasztunk, de ennek csak tizedét termeljük meg. Volt idő, amikor a termésátlag elérte a 25 q/ha-t 1939-ben és később a vetésterület pedig 50 ezer ha-t is 1955-ben. Sajnos, elég rég volt, egyben az is megemlíthető, a politika sem volt partner a nagyfokú degresszió kibontakozásában: „komenista idők növénye”, vagy ÁG és TSz rizstelepeken termelhető. Pedig van olyan hazai termelő, aki azt állítja, hogy a rizsen kívül nincs olyan termény, amelyet minden időszakban gond nélkül lehetne értékesíteni.
A termelőknek nem könnyű a helyzete, mert míg a jobb klimatikus és financiális adottságú országokban 1000-1300 eurós támogatást is adnak, nálunk ennek a tizedét kaphatják. Persze, a Magyar Rizsszövetség küzd a nagyobb támogatásért, de az érdekérvényesítésük – a kicsiségük miatt – gyenge. Hektáronként 25 ezer forintból nagyon nehéz egy jól működő rizstelepet fenntartani – nem is szólva az irreális vízhasználati szabályokról.
A rizs egyébként különös növényfaj, mert az olyan rendkívül kötött talajokon is jól termeszthető, ahol a talaj gyakorlatilag művelhetetlen. A telep vízigénye vitathatatlan, de vannak mostanában az ár- és belvizes időszakok, amikor lehetne vizet olcsón tartalékolni. Egy hektár rizs termesztéséhez évente 12 ezer m3 vízre van szükség. Ráadásul a természetvédelem számára is fontosak lehetnének ezek a területek, mint vizes élőhelyek, mert a magcsírázás, gyökeresedés és kezdeti bokrosodás után a rizsföldeken egy m magasan áll a víz!
A rizst általában malmokban „hajalással”, koptatással főzőrizzsé dolgozzák fel, a törmelékből rizsliszt és keményítő készül. A hajalást megelőzően a rizst gőzölik, előfőzik, ezt követően pedig szárítják, hántolják és úgy koptatják, hogy a konyhai elkészítése gyorsabb legyen. A rizs fényezését rizsviasszal vagy olajos talkummal végzik el. A koptatással fényezetlen minőségű lesz a rizsszem, amelyeket A és B jelzéssel értékesítenek.
A világ rizs vetésterülete kb. 160 millió hektár, az évi termés belőle 600 millió tonna körül mozog. Európa nem kiemelkedő rizstermő terület, mindössze 3 millió tonnát takarítanak be belőle. A hajdan volt 50 ezer ha-s vetésterület töredéke maradt mára, s annak ellenére, hogy képes az ország minőségi, ún. hosszúkás rizst is termelni, a kommersz rizst Bánátból importáljuk. Persze történetileg tudni való, hogy mind a török hódoltság korában, mind a Bécsi Udvar ösztönzésére – mindig is a Délvidékre koncentrálódott a rizstermelés. A kényszer miatt vált a nagyon kötött, szikes Tiszántúl sajátos gabonaféleségévé, annak ellenére is, hogy a hegyi rizs (Oryza montana) termesztésének északi határán vagyunk.
Főleg Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében célszerű lenne a termelést felkarolni, de nem „kommunikációs hadarral-badarral” (van belőle elég), hanem arra irányítva a gazdák figyelmét, hogy csak 2-3 ezer hektáron foglalkoznak ma rizzsel, 15-50 q/ha átlagterméssel is csak 7-11 ezer tonna magyar rizsünk van. Szinte korlátlan lehet a kereslet.
Ezt a kicsit fortyogó – s figyelemkeltő írást és rádiós nyilatkozatot is azért tettem, mert nagy baj az, hogy a rizsnél sokkal több a „rizsa” a gazdaságban. Ami azért sem jó, mert utóbbival nem lehet finom ételeket készíteni, diétás ételekhez nyersanyagot biztosítani és a hagyományos disznóvágásoknál sem igazi, ha a hurka alapanyagában nincs rizs. Persze lehet használni árpát (gersli), kölest, vagy egyebet, de az más. Hagyjuk meg magunknak, s ízlésünknek megfelelő hungarikum ételeket is, ne a rizs elfelejtésével politizáljuk, amúgy is jól felforgatott életünket.
Cegléd környékén is volt hagyománya a rizstermesztésnek, pl. Busits József Sőregpusztán, Szabó Lajos pedig Farmoson nagyszámú fajtát próbált ki, s a legjobbakkal sikereket értek el. Ki tud már róluk, s termesztési fogásokról? Mikor kell a magot áztatni, mikor kell elárasztani vagy vízteleníteni a parcellákat, s meddig kíván vizet az érő termés? Megérné errefelé is újra tanulni e tudományt.