– Ez a sok minden most abbamarad?
– Őszintén remélem, hogy nem. A gyülekezet most lelkészt keres. Ha teret engednek azoknak, akiknek személyes istenkapcsolata van, lesz olyan lelkészük, aki Isten akaratát tartja szem előtt.
– Jobb dolgotok lesz nektek Pesten? Hova is mentek pontosan?
– Pestszentlőrinc-Kossuth téri gyülekezetbe. Nem klubként működő, hanem Jézust követő közösségbe. Nyolc éve itt Cegléden is élhető állapotokat örököltünk Gál Géza nagytiszteletű úrtól. Hűséges munkát végzett, könnyű dolgunk volt.
– Új helyre rendelt a felsőbbség?
– Nem, ez katolikus szóhasználat. Nálunk a gyülekezet és a lelkész van döntési helyzetben. Híre ment egyházi körökben, hogy távoznánk Ceglédről, s beajánlottak a lelkészt kereső pestszentlőrincieknek, s ők meghívtak. Sok imádság, belső útkeresés kísérte ezt a folyamatot, megerősítéseket kaptunk Felülről. Valóban lehet így is mondani, hiszen így éljük meg, hogy a Felsőbbség rendelte így.
– Távoznátok? Hiszen annyi jó dolog történt az elmúlt években?
– Próbálják karrierizmusként értelmezni, de aki ismer, nehezen hiszi ezt el. Egyre több olyan dolog történt, amit jó lelkiismerettel, már nem lehet vállalni se emberek, se Isten előtt. Kérdés, hogy elég-e ezt az összefonódási problémát bűnbakképzéssel megoldottnak tekinteni.
– Üzensz valamit a ceglédieknek?
– Mikor érkeztünk mindenfélével riogattak minket. Rácáfoltak a ceglédiek, mert Isten mást mond Ceglédről, mint az emberek. Egy ici-pici váltás, hogy megtapasztalja valaki Isten megmagyarázhatatlan szeretetét, Jézus szeretete a szívébe költözik. Rátartiság helyett „a mi Istenünk a legjobbat érdemli” mentalitása lesz. Irigység helyett a megajándékozottak túlcsorduló nagylelkűsége fogja irányítani. A láp lehúzó ereje tehetetlen lesz vele, mert látja a célt. Ilyen csodák között éltünk. Köszönjük a lehetőséget, elfogadtak bennünket nyolc évig.
– Mennyi mindent megtehettünk volna még, mennyi mindent kihagytunk, míg itt voltatok. Fogunk még találkozni – bízom benne, – sokat fogunk még rólatok hallani.