Az egyetemre történő felkészülésemet többek között Nagy Irén tanárnő segítette, aki amellett, hogy 8 éven keresztül a matektanárom volt, az utolsó két évben ábrázoló geometria szakkört vezetett. Ezek a plusz órák sokat segítettek az egyetem első félévének sikeres teljesítésében.
– Mi a szereped a Tudományok Éjszakája programjában?
– A Tudományok Éjszakáján a kezdetektől részt veszek, ha jól számolom ez most a hatodik alkalom. Gyakorlatilag magától értetődő volt, hogy segítek apának, például az egyetemi évek alatt látott kísérletekből sok ötletet hoztam, de a mindennapokban az interneten látott demonstrációkat is továbbküldöm, így ő abból szemezgethet.
Bár ismerem a kísérletezés menetét is a műsornak, leginkább a számítástechnikai részét készítem el. Az én felelősségem a prezentáció lektorálása és annak megfelelő kezelése.
– Kifogyhatatlan az ötlettáratok a fizika csodáinak bemutatása terén. Mi a kedvenc kísérleted az idén?
– A wc-láncos az egyik kedvencem, én bukkantam rá a kísérletre. Lényege, hogy a lánc tulajdonképpen magától kijön egy pohárból, látszólag mindenféle külső ráhatás nélkül, és egészen magasra fölkígyózik. A tökéletesítéshez az egész otthoni pohárkészletet végig próbáltuk. Anyukám – amikor már sokadszorra megjelentünk a konyhában – próbálkozott ugyan kísérletekhez is használatos főzőpoharak ajánlásával, de azok nem voltak jók. Maradt a saját vizespohár, meg a 20 méternyi wc-lánc. A kísérlet nagyon látványos, magyarázata eléggé összetett, a megfejtés azonban házi feladat a nézőknek.
Az elmondottak tudatában nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyetemi éveid eléggé mozgalmasan teltek, nem is beszélve arról az ösztöndíjról, melynek segítségével Amerikában tölthettél fél évet.
A mesterképzés másodévében a BME Atlantisz ösztöndíjának elnyerésével lehetőségem nyílt két csoporttársammal együtt fél évet az Új-Mexikói Egyetemen tanulni. Két tárgyat vettem ott fel, az egyik a „képlékenységtan”, a másik pedig a „repülőgép hajtóművek általánosan”. Utóbbi tantárgy ugyan nem tartozik a gépészmérnökök oktatásának követelményrendszerébe, de érdekelt a dolog, gyakorlatilag űrmérnökökkel tanultam együtt.
Itt szembesültem a két ország oktatási rendszerének különbségével is. Bár a kreditrendszer Amerikában is hasonlóképpen működik, mint nálunk, a számonkérések jóval intenzívebbek: számunkra szokatlan módon, óráról órára kellett készülni, ami kemény volt. Én nem vagyok ahhoz hozzá szokva, hogy egy tárgyból, – ami nem is ér túl sok kreditet – nyolc beadandó házi feladatot kelljen csinálni egy-egy hétvégén. Zh-k és vizsgák követték egymást. Ez furcsán sok volt, de mindenképpen hasznos. Mivel ott folyamatos a számonkérés, a vizsgaidőszak csupán egy hét, és még közben is folyik az oktatás.
– Úgy tudom, hogy itt tettél szert életed első autójára.
– Gyakorlatilag már a megérkezésünk pillanatában szembesültünk a hatalmas távolságokkal. Ha nincs autója az embernek, csak nagy nehézségek árán tud kimozdulni, hiába van tömegközlekedés. Ha például azt mondom: elugrok a szomszéd boltba, az azt jelenti, hogy tíz percet kell autózni autópályán, hogy odaérjek.
A közlekedési problémát úgy oldottuk meg, hogy az ösztöndíjunkból rögtön összedobtunk egy használt autóra valót. Nagy élmény volt a kint töltött fél év, csupa cserediákkal voltam körülvéve a világ minden tájáról. Közösen bejártuk fél Amerikát.
– Hogyan tovább?
– Idén nyáron megkaptam a diplomámat. Az autók iránti szeretetem gyerekkorom óta töretlen, ezért az autóiparban szeretnék elhelyezkedni. Bár itthon fontos szerepe van az autóiparnak, mégsem vagyok benne biztos, hogy Magyarországon kezdem a karrierem, ugyanis a végzettségem inkább a K+F terület felé irányít; erre azonban – egyelőre – külföldön nagyobb a kereslet. Egyelőre keresem a legjobb lehetőséget mind itthon, mind a határon túl, de a doktori képzés lehetősége is foglalkoztat.
Fotók: Szokolai Attila