Kétszáz év múltán Jung, a nagyhatású svájci pszihoanalitikus azt írta: „Manapság csak odáig neveljük az embereket, hogy meg tudjanak élni, megházasodjanak; aztán a nevelés teljesen abbamarad, mintha legalábbis teljes lelki felkészültséggel rendelkeznének. Valamennyi fennmaradt összetett probléma az egyén belátására – és tudatlanságára – van hagyatva. Számos elsietett és boldogtalan házasság, szakmai kudarc kizárólag a felnőttek nevelésének hiányából adódik. Rengetegen élik úgy végig az életüket, hogy egyáltalán nem ismerik a leglényegesebb dolgokat.” (Frieda Fordham: Bevezetés Jung lélektanába. Egészségforrás Kiadó Bp. 1996.)
Van tehát tanulásra ok! Az első, szinte meghatározó tudást magunkkal hozzuk: saját családunkból, szüleink viselkedésének, beszédének utánzásával, értékrendjük átvételével. De a mi gyermekünk is így lesz majd, ezért tanuljuk meg: a gyermek személyiségének formálásában a mintaadók [a modellek] nagyobb hatásúak, mint a nevelési elvek! Az a legfontosabb, hogy ők milyenek, nem az, hogy mit mondanak. (Ezért gyermekvállalás előtt önmagunkat is meg kell ismernünk!)
Egy kitűnő szakkönyvben 1) olvashatunk Évike fiatal édesanyjáról, aki alig várja, hogy a munkából hazaérjen kislányához, akit a nagymama gondoz. Szereti őt, a karjába kapja, de Évike mindjárt sírva fakad. Panaszolja is az anya: ha velem van, ingerült, dacos, türelmetlen… Miért ilyen Évike? Mi áll a háttérben? Az, hogy az édesanya, amikor otthon van, akkor sem tölti be mindig az édesanya szerepét. Egyre ritkábban történik meg, hogy ő eteti, vagy fekteti le Évikét. Sok „más dolga” van. Egymás mellett élnek, de nem szoktak egymáshoz. A viharos gyöngédség pótolná ezt, de Évike azt érzi:van is, meg nincs is édesanyja. Van, de mégsincs vele. Ezért nyűgös és ingerült. – Sok kisgyermeknek van szeretethiánya. Ezt úgy fejezi ki, hogy tapad a felnőttre, sír, nyafog, elesettnek mutatja magát. Rongálásokkal, „botrányos” viselkedéssel akarja felhívni magára a figyelmet. Ha a szülő örül annak, hogy a gyermekével lehet, ilyesmi nem történik meg. Vagyis: nem érzi a kicsi a szeretetünket, ha nincs jól ellátva, „ha a kéz, amely ápolja kemény, érzéketlen, sőt még fájdalmat is okoz neki, vagy ha közömbös tárgyként kezelik.” (Fürdetés, etetés közben a mama telefonálgat). „Hiába bizonygatja az anya – írja Erich Fromm A szeretet művészete c. könyvében -, hogy mennyire szereti gyermekét, ha azt látjuk, hogy nem törődik a csecsemővel, hogy elmulasztja megetetni, megfürdetni, nem gondoskodik testi kényelméről… Ha egy nő azt mondja nekünk, hogy imádja a virágokat, de azt látjuk, hogy elfelejti meglocsolni őket, nem hiszünk többé az „imádatában”. A szeretet tehát cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit, vagy amit szeretünk. Ahol ez a cselekvő törődés hiányzik, ott nincs szeretet. (Emlékezzünk a Saint-Exupéry A kis herceg című könyvében a róka kisherceghez intézett szavaira: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Ilyen felelősség a szülőé is gyermeke iránt, ha valóban szereti őt.
Új jelenség a Bowlby brit pszichoanalitikustól eredő rejtett érzelmi elhanyagoltság. 2) Többnyire abból ered, hogy más az anya által „elvárt” fejlődési kép, mint amit a gyermek „teljesít”. Sír a kicsi, megfeszíti magát, lassan eszik, s az anya egyre türelmetlenebb. A szomszéd gyereke már jár…- mondja. De az övé bepiszkítja a ruháját, nem köszön az ismerősöknek, piszmog az evéssel. A szülő egyre elégedetlenebb, a gyermek daccal reagál, mert az anyai kéz nem ad elég biztonságot, a fürdővíz túl meleg. Szeret cipő nélkül járkálni a szobában, de a szülő nem örül a mezítlábas fiúnak, erőszakkal felveteti újra. Csalódottá válnak egy ilyen családi légkörben, a keserűség és a nyugtalanság lesz úrrá mindkettőjükben. Érzelmi félreértés alakul ki, amiből eredően serdülőkorban a gyermek szembefordul szüleivel, környezetével, gyakran súlyos antiszociális cselekedeteket követ el. (Galerik, bűnöző bandák.) Ez azért következik be, mert az anya rosszul szereti gyermekét. Talán kárpótlást keresnek sikertelen életükért, rejtett vágyaik megvalósulását várják a gyerektől: emiatt eltorzulnak a kapcsolatok a családban. A harmonikus fejlődés alapfeltétele az anya-gyermek viszony kiegyensúlyozottsága. Ahogyan az is bizonyos, hogy csak a pozitív anya-lány kapcsolat és a harmonikus család lehet az alapja a jó szülővé válásnak! Hogy is írta Diane Loomans? Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést „Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék… Példálózás helyett példát mutatnék.” A mai fiatalok még felkészülhetnek erre. Érdemes.
1) Tardosné Péter Anna Szeretet, bizalom és megértés. Kossuth Kiadó 1959.
2) Ismerteti: Mérei – V. Binét Gyermeklélektan. Gondolat Bp. 1993.
