{jcomments off}Három-négy centis horganyzott csavarokat rejtő virslidarabokat szórt el egy ismeretlen elkövető a Budai út és Külső-Kátai út kereszteződésében található CVSE Kutyás Szakosztályának kutyaiskolájában. A hét virslidarabot, amelyek csavarokon kívül, gémkapoccsal voltak „fűszerezve” Balogh László, kutyakiképző 9 éves németjuhásza fedezte fel a kerítés tövében február 10-én. Szerencsére az állat kiköpte a a virslit, és erre gazdája is felfigyelt – aki egyben a kutyaiskola vezetője is. Miután összeszedte a többi – kutyáknak szánt – „csemegét”, azonnal a rendőrségen tett feljelentést.
– Nem tudom, ki csinálhatott ilyet, de a szándék egyértelmű. Ha megeszi ezt egy állat, az szörnyű kínok között pusztul el. Ez állatkínzás, vagyis mindenképpen bűncselekmény. Mivel még nem volt kiszáradva a virsli, azt gondolom vasárnap tették ki. Korábban nem lehetett, mert a hétvégi oktatáson a kutyák kiszagolták volna. Csak remélni lehet, hogy más kutya nem evett a virsliből – mesélte lapunknak Balogh László, akitől azt is megtudtuk a környéken lakók soha nem tettek panaszt sem nála, sem a rendőrségen, ezért nem is rájuk gyanakszik.
Az elmúlt időszakban azonban volt egy személy, aki ütötte-verte saját kutyáját, ha nem fogadott szót, majd miután az oktató és a többi kutyatulajdonos nyugtatni próbálták, dührohamot kapott és püfölte a földet. A többi kutyatulajdonos kérésére a férfit eltanácsoltak a kutyaiskolából. – Később visszajött azzal, hogy meggondolta magát és már tud viselkedni, de én kértem, hogy várjunk még ezzel. Neki viszont ez nem tetszett és az oktatás alatt az iskola külső kerítése mellett szaladgált a kutyájával. – mesélt a gyanús körülményekről a kutyaiskola vezetője.