„Mező-Kovácsháza, 1888. Sept. 12-én
Kedves barátom! Legutósó levelemhez, melyet Törs Kálmánnak írtam, daczára annak, hogy a levelet tértivevény mellett küldöttem, még egy levelező lapot is mellékeltem kérve őt, hogy irja azt alá és azonnal küldje vissza nekem. Igy akartam teljes biztosságot szerezni arról, hogy valóban kezeihez jutott levelem. E levelező lap, melyet ide mellékelek, vissza is érkezett tőle, mikép láthatod, avval az igérettel, hogy pár nap mulva kimerítő választ küld: de a válasszal máig is adósom maradt. Most tehát elbúcsúzom tőle is. Többé nem fogok neki leveleimmel alkalmatlankodni; mert látom, hogy hasztalan. Ő sem tehet semmit.
E búcsúzó levelem is ide mellékelem neked eredetiben a történelem számára. Másold le és aztán küld vissza, hogy legyen az meg az én irataim közt is. F. hó 9-én irtam neki azt a levelet: de nem küldöttem el csak másnap, a mikor némi javitásokat tettem rajta s igy ujra letisztáztam s ugy küldöttem el neki ajánlat mellett. –
A mult hetet egészen Unghvárynak áldoztam. 400 faj gyümölcsről küldöttem neki szemző vesszőt és így most ő is birja, néhány faj hijján, teljes gyűjteményem. Említém nálad létemkor, hogy Unghváry kritikus helyzetbe került. Most már, a mint irja, meg van mentve; mert 7 élő testvérének beleegyezésével jót állt érte az édes apja és az édes anyja. Most már teljes buzgalommal neki feküdt ujra a munkának, kertjét megnagyobbította s igy remélhető, hogy nehány év mulva az ő fa iskolája lesz Magyarországon a legjobb hírnek örvendő faiskola. Ha akadnak, bízvást hozzá utasíthatod a vevőket. –
Az idei szemzéseimről, – melyek listáját neked is megmutattam, – már mind lebontogattam a köteléket. Él valamennyi, sőt legtöbbjén a kedvező időjárás folytán, még ki is levelezett.
Ezeket én magammal viszem; ha jövőre innét eltávozunk, de magammal viszem Orbai alma csemetéimet is és uj lakásunkon szándékozom minden értékesebb fajom egy-két fába ujból megszerezni, föntartani s róluk, a mig mozogni birok, ojtóvesszőkkel ellátni az érdeklődőket. – Pihenni nem megyek sehová: lesz a pihenésre ugyis elég idő, – egy egész örökkévalóság! tehát akkorra hagyom a pihenést. A míg a jó isten képességet ad a munkára; munkálkodni fogok ezután is folytonosan, de csendesen, a mint azt a hajlott kor kívánja. –
Nálad létemkor érkezett leveled is, aztán a m. hó 30 és 31-ről és a f. hó 4 és 7-ről irt leveleid is megkaptam s olvasván azokat ugy képzeltem, mintha nálad volnék s élő szavaid hallgatnám. Helyesen teszed, ha gyakran irsz olyan levelet, a mire választ sem kivánsz. Igy legalább folyvást társaloghatsz velem.
Isten áldjon meg mindnyájatokat mindenféle jóval! szivéből kivánja igaz barátod Bereczki Máté”
(A képen Bereczki Máté ill. az Unghváry faiskola – ESDÉ képarchivuma)
