-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Katasztrófavédelem – még nem élesben

A 11 állomásból álló vetélkedőn a gyerekek gyakorlati feladatok és elméleti tesztek megoldásával adhattak számot tudásukról. A környezetvédelemmel-, közlekedésbiztonsággal összefüggő kérdések, tűzvédelmi szabálytalanságok felismerése, puttonyfecskendő használata, elsősegélynyújtás, és játékos feladatok tették érdekessé és változatossá a versenyt. A hivatásos tűzoltó kollégák, a Vöröskereszt Ceglédi szervezete, illetve a Rendőrkapitányság munkatársai, mint állomásparancsnokok segítettek a verseny lebonyolításában. Ezúton is köszönet érte!

Rendezvényt ebéd, majd az eredményhirdetés zárta. Cegléd Város alpolgármestere Hegedűs Ágota átadta a Cegléd Város által felajánlott ajándéktárgyakat, így minden résztvevő gyermek jutalommal térhetett haza. A gyermekek érkeztetését a Kalocsáék Malom Vendéglője és a DS Smith Packaging Hungary Kft. ajánlotta fel, és a Félegyházi Pékségnek köszönhetően sütemény is került a gyerekek asztalára. A Illés József Kovácsüzeme, Tápiómente Tűzvédelméért Alapítvány, Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzata, Újszilvás Község Önkormányzata, a Hexa-Coop Kft, a Mirelite Mirsa Zrt. és a Digit Alarm Kft. támogatta a vetélkedő megrendezését. A különdíjakat a Spindelbau Kft. ajánlotta fel, és Spindelbauer Attila adta át a kiemelkedően teljesítő csapatok részére.

A győztes csapatok: 

Általános iskolai kategóriában:

I. helyezést  a Mende – Úri Általános Iskola tagiskola csapata

II. helyezést a ceglédi Szent Kereszt Általános Iskola csapata

III. helyezést a nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata

Középiskolai kategóriában:

I. helyezést a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola csapata

II. helyezést a ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola csapata,

III. helyezést a nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola csapata érte el.

Mindkét kategóriából az I. helyezett csapatok jutottak tovább az április 16-án, Isaszegen megrendezésre kerülő megyei fordulóra. Gratulálunk az elért helyezésekhez!

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...