-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Új templom Újszilváson

A Reformáció korában ezen a vidéken mindenütt elterjedt az új hit, de közelebbit a kezdeti időkről nem tudunk, csak azt, hogy a váci püspöki megye területén 1675-ben megtartott vizitáció során talált „kálvinista eretnek”falvak között sorolják fel Szelét. Ugyanis akkor még, sőt azután is jó ideig a kiterjedt tanyavilágban élő reformátusok Tápiószeléhez tartoztak. A törökvész idején a lakosok nagy része elmenekült, így a vidék elnéptelenedett. A pusztulás után 200 évvel, az újraéledő faluban megismétlődött az ezékieli látomás csodája, mert 1867-ben újra református gyülekezet alakult.
1874-ben pecsét és anyakönyvezési jogot nyert, majd parókiát, iskolát és templomot épített. A templom Tápiószele központjában 1900-ban épült Cziegler Győző műegyetemi tanár tervei alapján neo-román stílusban Bányai Géza lelkipásztor szolgálata idején. Ide jártak be gyalog a nagy kiterjedésű tanyavilágból (Ábrahám-telek, Újföld, Halesz, Tápiógyörgye és Farmos ) területéről a reformátusok istentiszteletekre. 1941-ben 2004 református tagot számlált a gyülekezet. A tanyavilág egykori lakói részben a ceglédi határból, részben a Jászságból idevándorolt dohánykertészek és szőlőmunkások voltak. Ezek az emberek akkor a Tápiószeléhez tartozó uradalmak cselédségét jelentették. 1947-ben azonban Tápiószelének Halesz nevű határrészéből „Tápióhalesz” néven községet alapítottak, e nevet 1948-ban „Tápiószőlős”-re változtatták. 1950-ben pedig Tápiógyörgyének Újmajor nevű lakott helyéből ideiglenesen Újszőlősnek, véglegesen Újszilvásnak hívott községet alakítottak. Az Újszilvás helységnév utótagjának tulajdonképpeni értelme: szilvafás hely, terület.
A lakosság reformátusai mindaddig tehát Tápiószelére jártak be templomba, amíg Monori Pál jómódú gazdaember egy kis templom építésére felajánlást nem tett és hozzá telket adott. A kicsiny templom 1943-ban épült kelet-nyugati tengelyben, a keleti homlokzata előtti 9 méter magas tornyával együtt. 1975-ben tatarozták külsejét. Az 5×9 méteres belsejében 40 ülőhely volt, szószéke nem volt, az úrasztala kis dobogón állt, mely az új templomba is bekerült ideiglenesen az új szószék és úrasztala elkészültéig. A torony alatt emléktáblát helyeztek el, melyen ez áll: „Ez a hajlék emeltetett az Úrnak 1943. esztendelyében az elesett hősök emlékezetére Monori Pál és neje s a többi jóltevők nemes adományából. Balogh József lelkipásztorsága, Viczián István főgondnoksága, Gócsa Mihály kurátorsága és Végh Sándor segédlelkészsége idején A Nagykegyelmességű Úristen dicsőségére. Tervezte: Milus Mihály Építette: Kaményi Gyula”

Az 50 kg-os harangját Szlezák László öntötte 1938-ban Budapesten, felirata:”Ez a harang öntetett az Úrnak 1938. esztendejében az Újföldi református hívek adományából ifj. Balogh József lelkipásztorsága, Monori Pál gondnoksága idején az örökkévaló Istennek dicsőségére” Ez a harang hívogatja az élőket és búcsúztatja a holtakat az új templom tornyában is.
A gyülekezet múltjából meg kell említeni két lelkipásztor nevét, akik 28-28 évig szolgálták nagy odaadással és hűséggel, evangéliumi és pásztori lelkülettel e négy falura szakadt gyülekezet református népét. Balogh József lelkipásztor és a jelenleg Tápiószelén nyugállományban élő Sipos Ete Álmos.
Újszilvás község lakossága egyre jobban gyarapodott és a falu a kis templomtól keleti irányba húzódott úgy, hogy a templom már kívül esett a közigazgatási határán. A közüzem nélküli, egyre romló állagú épület elérhetetlenné lett a gyülekezet idős tagjai számára és egyre alkalmatlanabb és méltatlanabb az istentiszteletek tartására. Ezért a téli időszakban háznál voltak a vasárnapi istentiszteletek, a hétközi imaórákra és bibliaórákra pedig az év teljes időszakában szintén házaknál gyűltek össze a hívők.
1993-ban úgy döntött az egyházközség vezetősége Sipos Ete Álmos lelkipásztorral az élen, hogy nem költ a falu határán egyébként is kívül eső, ezáltal az idősek számára nehezen megközelíthető, állagában megromlott, közüzem és komfort nélküli kis templom felújítására, hanem belevág egy új templom építésébe. Ehhez az akkori önkormányzati vezetés felajánlott a falu középpontjában, kiemelt helyen egy telket, melyet a gyülekezet köszönettel elfogadott. Varga Sándor építészmérnök ingyen készítette el a terveket és az induló tőkét a tápiószőlősi református iskolából az államosítás után idősek otthonává vált épület kárpótlása, 3.200.000.-Ft adta. A téglát az építkezéshez Sziráki Károly vállalkozó biztosította és az abonyi Kéttorony Építőipari Szövetkezet végezte a kivitelezési munkálatok kezdeti szakaszát. Az alapok lerakása és a falak felhúzása Orosz Béla lelkipásztor szolgálati ideje alatt történt. Sipos Csaba Zsolt gondnok úrral igyekeztünk minden kedvezményt megkérni, minden segítséget kihasználni, így Isten kegyelméből 2002 karácsonya óta már az új templomban tarthatjuk az istentiszteleteket és nem sokkal utána a hétközi alkalmakat is.
A templomra összesen 31.300.630.-Ft-ot költöttünk, melyből az induló kárpótlási összeg mellett a legjelentősebb a Dunamelléki Református Egyházkerület építési támogatása 16.240.000.-Ft. Orbán Viktor miniszterelnök vezette első polgári kormány 5.000.000.-Ft-os támogatása tette lehetővé a 2002. évi beköltözést.
E mellett gyülekezet tagjainak áldozatkészsége és más gyülekezetek támogatása segítette az előre haladást. Mivel azonban egyházközségünkhöz nem csak újszilvás tartozik, a többi településeken is sok beruházás, felújítás történt, kihasználva a pályázati lehetőségeket és érezve a felelősséget többi épületünk állagának megóvásáért és korszerűsítéséért. Ezért is haladt sokkal lassabban ez a templomfelújítás, hiszen e mellett nem hanyagolhattuk el a többi aktuális feladatot sem.
Szeretném kiemelni, hogy a kezdetektől fogva a falu vezetősége, polgármesterei: Fehér Tibor és Petrányi Csaba, valamint a képviselő testület teljes segítőkészségét, jóindulatát és a lehetőségeikhez mérten maximális támogatását élveztük mind anyagi, mind pedig társadalmi munka tekintetében. A Johannus digitális orgona, több mint egymillió forint értékben, szintén a falu elöljáróinak nagyarányú támogatásából vétetett. Meg kell említenem Tóth Lászlót aki az önkormányzat részéről vállalta, és haláláig hűséggel és nagy szakértelemmel végezte a templom kivitelezési felügyeletét. Sziráki Károly helybeli vállalkozó, valamint Kiss Pál alpolgármester is nagyobb összeggel járult hozzá a templom építéséhez. Nagy segítség volt Nyíri Sándor vállalkozó munkadíjbeli kedvezménye, lelkiismeretes munkája, melyhez a belsőépítészeti terveket Horváth Gyula mérnök úr készítette. A villanyszerelési munkát Németh Károly villanyszerelő mester adományozta, a belső festést pedig Fekete János festőmester végezte. A név szerint kiemeltek mellett nem felejthető el sokak imádsága, áldozatkészsége, kétkezi munkája.
Mindez nem jöhetett volna létre a nagymértékű összefogás nélkül, azonban mindez mégis kevésnek bizonyult volna Isten kegyelmét nélkülözve. Az ember élete folyamán mindig e kettő között őrlődik: mindig valami túl sok és valami túl kevés. Egy ilyen nagy építkezésnél is túl sok a gond, a probléma, a feladat, a lehetetlennek tűnő akadály. Ugyanakkor túl kevés a pénz, a segítő kéz, a türelem, az emberi erő. De mindig igaz ebben a túl kevés és túl sok feszültségében az, hogy Isten kegyelme mindenre elég. S ez az elég kegyelem tud átemelni a nehezeken, a lehetetleneken, a testi-lelki mélységeken és Isten a legváratlanabb és legkilátástalanabb helyzetekben ad az Ő kegyelme által tökéletes megoldást. Ezt a csodát élhettük át egész gyülekezetünkkel együtt az építkezés harcaiban, nehézségeiben és a reménytelennek látszó időszakokban. De a legnagyobb csoda mégsem ezekben a látható kövekben van, hanem azokban az emberi szívekben, akik ezeken a falakon belül hallhatják az Élet Igéjét, a Jézus Krisztusban nyert bűnbocsánat és örök élet drága evangéliumát és általa feltámadnak a halálból, s mint élő kövek épülnek be az újszilvási helyi közösségbe, egyházközségünk életébe, a református anyaszentegyházba, a keresztyének nagy családjába, Isten országába az Ő dicsőségére és sokak javára és üdvösségére.
„Minden mi épül, hasztalan, csak múló percnek épül.
És el fog tűnni nyomtalan, Isten áldása nélkül.
Fotó: Gulyás Gyula

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...