A Nemzetközi Dobos és Ütősgála idén 20. alkalommal kerül megrendezésre, ezért az eddigieknél is különlegesebb programokkal készültek a szervezők. A jubileumi rendezvények sorát április 19-én a Városháza aulájában megnyitott „100 év 50 ceglédi dobosa” című fotókiállítás nyitotta, majd a Ceglédi Galériában nyílt „Húszéves a Dobosgála” címmel kiállítás.
A beharangozó események újabb állomása volt május 3-a szombat, amikor a Városalapítók Napi Forgatag közben különleges „párbeszédre” került sor a Református Nagytemplomnál. Egy, a templom tetején ülő dobos folytatott párbeszédet a dobok nyelvén a téren ülő húsz tanítványával. Bordás József a 20. évfordulóra hozott létre egy új kortárs 20 ütőhangszerre komponált művet. A szólista a református templom két tornya között a magasban épített színpadon játszott, míg a téren vele szemben a 8 dobos, 6 ütőhangszeres, 1 vibrafon, 2 marimba, 1 timpami, 1 harangjáték/csőharang, és egy gong válaszolt.
A XX. Nemzetközi Dobos és Ütősgálára gálakoncertjére május 10-én kerül sor. A hagyományoknak megfelelően délután a Szabadság téren kezdődik Parádé dobosok bemutatójával. Este 19 órától a Gál József Sportcsarnokban világsztárok lépnek fel az ötórás nemzetközi gálaműsorban. A jubileumi eseménysorozat szervezője, Kármán Sándor, a ceglédi Dobmúzeum alapítója és 21 éve a dobosok nemzetközi ünnepének létrehozója.