– Mindig testnevelő tanár akart lenni, végül mi befolyásolta ebben a leginkább?
– Eredetileg orvos, csak utána következett a testnevelői pálya. Abban az időszakban azonban kibontakozóban volt a „sport nagyhatalom” kifejezés az országban. Ez megmozgatta az akkori nemzedék fantáziáját. Tizenéves koromban engem is megérintett a 1948-as és 1952-es nyári olimpiai játékok magyar sikereinek varázsa, ezek mély nyomot hagytak bennünk, innentől nem volt más alternatíva, mint a testnevelői pálya.
– Aktívan mikor és miként kapcsolódott be a rendszeres sportolásba?
– Tíz éves koromtól a házunktól néhány percre lévő esztergomi uszodában „nőttem fel”. Emlékszem az akkori „béka” korcsoportban versenyt nyertem az 50 méteres mellúszásban. Diákkoromban az úszás és vízilabda mellett az atlétika, a torna vonzott a legjobban, de a kosárlabdában is értünk el szép sikereket. Talán ez is közrejátszott abban, hogy sokszoros túljelentkezés ellenére is elvettek a TF-re.
– Az élsportban azonban nem tudott kiemelkedőt alkotni, mi volt ennek az oka?
– Vízipólóban az Újpesti Dózsa igazolt le, ahol remek környezetben biztosítva volt a fejlődésem (Dömötör, Mayer stb. társaságában). Sajnos azonban egy súlyos szemsérülés megakadályozta a későbbi sikerek elérését. Ceglédre kerülésem idején még játszottam a CVSE alsóbb osztályú csapatában – levezetésként.
– Cegléden fiatal testnevelő tanárként számtalan siker kötődik a nevéhez. Az önmegvalósítása és az iskola gyors fejlődése kölcsönhatásban volt egymással. Mi kellett még a sikerhez?
– A Bem József Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző hatalmas fejlődésen ment keresztül. A régi Pesti úti „szükségállapotok” után modern intézménnyé fejlődtünk és Pest megyevezető szakmai képzőközpontjává váltunk. Ebben kiemelkedő szerepe volt Czinege Imre igazgatónknak, akinek asztalán a további fejlesztések tervei is ott voltak (pl. kollégium). Egyébként a Hold utcai építkezések első kapavágásait a diákjainkkal együtt végeztük el.
– Az új iránti fogékonysága nem ismert határokat. Mi ihlette egy új út keresésére, a kísérletezésre?
– Kezdetben a kényszerűség. Az adott lehetőségek birtokában kellett végrehajtani a tantervekben előírtakat. A ”színesített” tematika hatékonyabb megvalósítást eredményezett. A diákjaim jobb kedvel végezték el a munkát, amennyiben a gyakorlatok elvezettek a célhoz, még ha nem is a legegyszerűbb úton. A tanórán kívüli programjaink pedig példát szolgáltattak arra, hogy az iskola befejezése után is közösségekben élnek majd és hatékonyabb lehet a munkájuk ezzel. A gyerekek szabadidejében változatos és színes programokat valósítottunk meg.
– Vannak olyan emlékeik, melyekről még ma is „legendákat” mesélnek a felnőtté vált diákjai…
– A kerékpáros- és motoros túráink évente megszervezésre kerültek (Felszabadulási túra, Bem túra stb.). Ilyen formában még külföldre is eljutottak a diákok. Bernecebarátiban 14 éven keresztül táboroztak a Bem tanulói. Hozzá kell tennem, hogy a pedagógus heti 50-60 órás elfoglaltsága sem volt ritka abban az időben.
– Közben a Bem DSK is hírnevet szerzett magának a tanulóknak és az iskolának is…
– A diáksport mozgalmas elfoglaltságot jelentett számunkra. A legtehetségesebb fiatalokat a város egyesületeibe irányítottuk. Főleg az „erősportok” hátterében jeleskedtünk. A ceglédi birkózó, ökölvívó utánpótlást folyamatosan „töltöttük” fel új tagokkal. Később ezek a diákok sikereket értek el, akár hazai, de nemzetközi szinten is. Külön fejezet a súlyemelésnek a bevezetése a diáksport versenyrendszerébe. Alapfokon ismertettük meg a súlyemelés technikáját a tanulókkal, majd speciális módszerekkel oktattuk a gyakorlatok mozgáskoordinációját.
– Nem véletlenül „találták meg” és emelték ki Önt az iskola falai közül…
– A Központi Sportiskola 1978-ban létrehozta a Nehézatlétikai Szakágat, melynek vezetésére kértek fel. Ez új kihívást jelentett számomra és hirtelen akkor még nem tudtam merre vezet a későbbi utam a pályámon. Mindenesetre tágabb szervezeti keretek között, minősíthető közegben volt mit csinálnom és több sportágat kellett egyidejűleg átlátnom.
– A súlyemelés iránti vonzalmát azonban – ha jól tudom – nem kellett feladnia…
– Közelebb kerültem a tűzhöz és párhuzamosan a Magyar Súlyemelő Szövetség szakfelügyelői megbízatását is elláttam. Az IBV keret és a junior válogatott közvetlen felkészítése pedig testhez álló feladat volt számomra. 1984-ben pedig elsőként Cegléden életre hívtuk az első súlyemelő kollégiumi osztályt. A MSSz, a Bem J. Szakközépiskola, a CVSE és a Dózsa Kollégium hatékony együttműködésével precedenst teremtettünk a sportágban.
– Úgy tűnt, hogy a súlyemelés frontján tartósan számítanak Önre…
– Én is gondoltam akkor erre, miután az „útkereső” női súlyemelésnél bábáskodtam. Ekkor már elláttam a női válogatott szakmai vezetését is. A magyar hölgyek rendre komoly sikereket értek el a világbajnoki- és Európa-bajnoki küzdelmekben is.
– Párhuzamosan a szakmán belüli publikációi sorra jelentek meg az edzéselmélet- és módszertan tárgykörében…
– Az edzéselmélet és módszertan témakör egész pályafutásom alatt kiemelten foglalkoztatott. Dolgozataimban kifejtettem véleményemet erről és az alkalmazható technikákról. Doktori disszertációmat is e témakörben védtem meg, Dr. Nádori László és Dr. Aján Tamás opponensi közreműködésével.
– Nem sokkal ezt követően váratlan kitérő következett be pályafutásában…
– 1987-ben az ÁIB a Magyar Diáksport Szövetség titkárává nevezett ki, ahol két év elteltével már a főtitkári titulusban végeztem szerteágazó munkámat. Felelősségteljes munkakör volt és naprakészséget követelt meg az ifjúságpolitika szerteágazó területén. Az addig szerzett tapasztalataim jórészét hasznosítani tudtam a munkámban. Mindez 1993-ig jelentett kihívást számomra.
– Utána mi következett, fordulatot hozott-e az újabb váltás?
– Nem önszántamból, de „hazakerültem” Esztergomba. Az ottani főiskola (ma egyetem) testnevelési tanszékének vezetőjévé neveztek ki, ahol 2007-ben fejeztem be aktív pályafutásomat. A szakmában dolgozhattam újra, új környezet, más feltételek és a közeg is eltért korábbi pedagógusi pályámon tapasztaltaktól.
– Ceglédet soha nem felejtette el, aktívan segítette a város sportját…
– Külsős tagja voltam az Önkormányzat Sport Bizottságának. Módszertani és szakmai tanácsadója a CVSE-nek, jelenleg pedig a Ceglédi Sporttörténeti Bizottságon belül igyekszem hasznosítani tapasztalataimat.
– Mi vezette ahhoz, hogy 1997-ben Csemőben telepedett le?
– A környezet nyugalma, a község szemmel látható folyamatos fejlődése és vonzó hatása. Mindig Cegléden terveztem a nyugdíjas életemet, de Csemőben találtam magamnak és családomnak életteret. Egyébként nekem Csemő és Cegléd egyet jelent a hétköznapok során, egyformán feltűnök és teszek itt is, ott is.
– Még vannak a tarsolyában eredeti gondolatok?
– Alapból elégedett vagyok a sorsommal, de az új dolgok iránti érintettségem megmaradt. Készül Csemőben a község sportcentruma, az utolsó simításokat végezzük és ezzel gazdagodik a település. Többet tudunk nyújtani ezzel a lakosságnak és az ide látogatóknak egyaránt.
– Nem tagadhatja le, hiszen környezete a tanúja szenvedélyeinek, hogy áll most ezekhez?
– Van ennek múltja, jelene és remélhetőleg lesz jövője is. 1997 óta lakom Csemőben. A Jawa fesztiválok Csemőben hat alkalommal ezreket csaltak a községbe. A „furfangos járművek felvonulása” emlékként maradt meg az emlékezetekben. Gyermekkori emlékeimet idézik ezek a hobbi szintű szenvedélyek. Az „óhajok és sóhajok” elevenednek meg előrehaladott koromban is. Gazdag motorkerékpár gyűjteményemet régi kiadású autókra cseréltem, most ennek egyvelegét tipizáljuk Cegléden, ebben én már csak tanácsadóként működök közre. A fényképezőgép gyűjteményemhez képest egy szénbányászatban használt szívlapát ifjúságomat idézi és emlékeket ébreszt bennem. Egykoron diák munkavállalóként dolgoztam a föld alatt, urasági csillésként.
– Családja miként élte meg ezt a mozgalmas és változatos életpályát?
– Soha nem akadályozták és befolyásolták sorsom alakulását. Inkább megértően segítették munkámat, terveim megvalósítását. A családban hat testnevelő tanár van, tehát némi ízelítőt kaphattak a pálya sajátosságairól. Bár a generációkon átívelő fejlődés más arcát mutatta évtizedekkel ezelőtt, vagy manapság.
– Beszélgetésünk befejezéseként elárulna nekünk egy „Leitner féle” tervet, újdonságot?
– Nincs különösebb, esetleg talán az, hogy foglalkozom az „Alföldi nagydudorú postagalambok” tenyésztésével.
– Jó egészséget és sok sikert kívánunk dr. Leitner Józsefnek (1938) további munkájához.
