-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

CKLG Pictures

Rajzfakultációs és szakkörös gimisek kiállítása nyílt június 6-án a Gimi Klubban. A CKLG Pictures 2013. nevet viselő tárlatot Rónai Gábor művésztanár és Volter Etelka igazgatóhelyettes nyitotta meg.

– A szabadkézi rajz a vizuális kultúra megértésének egyik fontos eszköze. A szabadkézi rajz tanulása két fontos részre osztható: elméletre és gyakorlatra. Egyik sincs a másik nélkül. Csak fejben elgondolva nem jön létre a rajz, gondolkodás nélkül pedig nem lesz jó a rajz. Mi most itt a gyakorlati megvalósulást láthatjuk, ami persze nem jöhetett volna létre elméleti ismeretek nélkül. – hangzott el a megnyitón. – Az iskolán kívül is volt sikerekben részük a most kiállítóknak: Bajók Nikoletta és Szőke Péter lett a legjobb a 650 éves város pályázaton, de a többiek munkája is sikert aratott a tanáriban. – tette hozzá Volter Etelka. – A rajz fakt egész évben összevonva működött, ez differenciálásból is sok volt egy kicsit. Pedig a tizenegyedikesek, Rónai tanár úr véleménye szerint, az egyik legtehetségesebb társaság, akikkel a másfél évtized alatt találkozott. Rendesen jártak a 8-9. órákra és igyekeztek koncentráltan megoldani olyan feladatokat, amelyek nem túl népszerűek: formaelemzés, kockológia, drapéria, csontok anatómiája. Az eredmény – itt látható -biztató. Benedek Péter rajzkör ifjúsági tagozataként működő péntek esti rajzszakkörben a tavalyihoz képest nehezebb feladatokkal vívtak meg sikerrel a gyerekek (ötödikestől tizenegyedikesig). Megtanultak képet készíteni akril és olajfestékkel, de még stencil technikával, festékszóró szprével is. Közel húsz dobozképet készítettek. Az utolsó hónapban már közösen dolgoztak nagyobb méretű képeken, azok minősége a bizonyíték a fejlődésre. Meg kell említeni még a Lépcsőház Galéria Én dolgozom című hetedikes, a A jövő városa című nyolcadikos alkotásokból álló tárlatát, ahol nap mint nap látok gyerekeket bámészkodni – elismerően. Ezeknek a munkáknak a kétharmadát is korábbi, vagy idei szakkörösök jegyzik. A rajzterem  hangulata is gazdagodott egy fali makett tárolóval, ahol a legjobb tizedikes munkák kaptak helyet.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...