-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Fórum csatornázásról

Lakossági fórumot tartottak az újvárosi Báthori utcai Óvodában június harmadikán, melynek fő témája a területen éppen zajló csatornázási munkálatok és a szennyvíz infrastruktúra-fejlesztés voltak. 

Pászik Zoltán, a kivitelező Penta Kft. projektvezetője a lakossági fórumon elmondta, az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatokkal az Újvárost lefedő D-öblözetben is, ahol jelenleg dolgoznak. „Most jelen pillanatban a D-öblözetben dolgozunk, a 2-es belterületen a fürdő részén és a B-öblözetben a Mizsei út környékén. Az A-öblözet teljes egészében elkészült, ott még csak annyi hiányosság van, hogy az átemelő építések valamikor június vége felé kezdődnek el, ahol elvonultunk ott maximum helyreállítások vannak, amiért vissza kell menni.” – mondta el Pászik Zoltán a kivitelező képviseletében.  

Az Újvároson 4500 folyóméterből 1700 folyóméternyi csatorna készült el – hangzott el a lakossági fórumon. A projektvezető elmondta: szép ütemben haladnak a csatornaépítéssel és hozzátette, folyamatosan haladnak utcáról-utcára és a tervek szerint július végére a gratvitációs vezetékszakasz is elkészül, amit az út helyreállítási munkálatai követnek majd.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...