A külföldön boldogulást kereső magyarok kedvenc úticélja még mindig Anglia (Németország a második), becslések szerint a szigetországban több mint háromszázezren élnek. Harmaduk( !) vagyis százezernél is több magyar vállal munkát, tanul, illetve tervezi hosszabb-rövidebb tartózkodását, esetleg végleges letelepedését Londonban. Sok kivándorló már elégedett, ha a mindennapi élethez elegendő pénzt tud keresni. Mások a karrierjüket építik, ranglétrákon lépegetnek fel vagy saját vállalkozásukat irányítják. A több lehetőség ellenére ott sincs kolbászból a kerítés, különösen kezdetben akadnak nehézségek – erről ceglédi kivándorlók számoltak be nekünk és lapunkon keresztül az otthoniaknak.
Pap Zoltán neve nem ismeretlen a Ceglédi Panoráma olvasói előtt, hiszen a Magvető kiadó munkatársa lapunk 2007-es indulásától vezette a nagy sikernek örvendő könyvajánló rovatot, egészen 2009 őszén történt Angliába való kiköltözéséig. A feleségével és kislányával útra kelő szerkesztő jelenleg Bristolban él.
– Miért költöztetek ki?
– A munka miatt. Magyarország egyik legnevesebb könyvkiadójában dolgoztam, ahonnan nem nagyon lehetett feljebb kerülni, de nem hittem el, hogy a napi 8-9 óra főállással, plusz szintén napi 4-5 óra fordítással nem lehet normálisan megélni anélkül, hogy kölcsönöket vennék fel. Nem is vettem fel egy fillért sem, de nem is mozdult semmi. Azt gondoltam, hogy 30 évesen még pont időben vagyok, hogy megpróbáljak máshol is érvényesülni.
– Bejött-e a várakozásod? Sikerült elérned, amit szerettél volna?
– Teljes mértékben. Szakmán belül helyezkedtem el, azaz itt is könyvkiadással foglalkozom, persze nem szépirodalommal, mint a Magvetőnél, hanem gyerekkönyvekkel, de legalább a könyvkiadásnak ezt a szegmensét is megismertem. Tisztelnek, becsülnek a kollégáim, a vezetés már évekkel ezelőtt bevont a döntéshozatalba. Sokat utazom, főleg Európán belül, amit szintén nem tehettem meg korábban, mert a magyar kiadónál nem értették a személyes kapcsolatépítés lényegét.
– Mi volt a legnehezebb dolog, amikor kiköltöztetek?
– Egyértelműen az, hogy elszakadtunk otthonról, még ha könnyebb is manapság a kapcsolattartás az internet és az olcsó járatok miatt, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. Problémát okozott az is, hogy megoldjuk a gyerekünkkel kapcsolatos teendőket mindenféle segítség nélkül, úgy hogy mindketten dolgozzunk és közben ne kelljen érte aggódnunk, nagyszülők, rokonok nélkül. Ez mostanában már könnyebb, mert iskolába jár, de 3 évvel ezelőtt még alaposan meg kellett tervezni, mikor utazhatok el. Az időjárást is meg kellett szokni, mivel hihetetlen gyorsasággal képes megváltozni, és nincs igazi nyár vagy tél. Minden nedves, minden mohás, rengeteg a csiga, viszont nincs szúnyog és légy. “Ködös Albion” sincs persze, mióta itt élünk, 55 hónapja összesen kétszer volt mindent beborító köd.
– Mi volt a legkellemesebb meglepetés számotokra?
– Az emberek pozitív hozzáállása. Mindenki mosolyog mindenkire, a bolti pénztáros munkája legalább annyira fontos, mint az ügyvédé, és ezzel mindenki tisztában van. Mindenki büszke arra amit csinál: a pénztáros is és az ügyvéd megbecsüli ezért. Nincs “én ennél többet érdemlek” – típusú dacos hozzáállás, mindenki tudja mi a szerepe a társadalomban és ez felszabadítja az emberek lelkét. A politika sem mászik bele olyan mélyen a mindennapi életbe: tíz angol kollégám közül egyikükről sem tudom, melyik pártra szavazott, pedig nagyon jó, mondhatni baráti viszony alakult ki közöttünk. Nem téma, nem érdekes, nem erről szól az életük. Azt is ki kell emelnem, hogy a technika sokkal könnyebbé teszi az életet: akár a kártyás fizetés elterjedéséről, akár az online szolgáltatásokról, ügyintézésről legyen szó.
– Terveztek visszatérni Magyarországra?
– Igen, előbb vagy utóbb mindenképpen. Megszereztem a megfelelő tapasztalatot, megvannak a kapcsolataim, amiket otthon nagyszerűen fel tudok használni. Természetesen csak abban az esetben, ha megfelelő feltételekkel vághatunk neki a visszaköltözésnek, és ha olyan munkát vállalok el, ami kihívást jelent. Fiatal vagyok még ahhoz, hogy azt gondoljam, Angliában akarok maradni, végleg. Ha 20-30 évvel idősebb lennék, akkor talán, de még sok mindent szeretnék elérni az életben. Persze nincs kényszer, ezért lehet hogy jövőre, de az is lehet, hogy csak pár év múlva érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor elhatározzuk magunkat. A lányunk életének több mint kétharmadát itt töltötte Angliában, két éve iskolába jár, nagyszerűen beszél, olvas és ír angolul és magyarul, amit már senki nem vehet el tőle. Feleségem is tapasztalatokat szerzett, gyakorolta a nyelvet, tanfolyamokat is elvégzett. Maradhatunk még, de mehetünk is bármikor, ha a magyar könyvszakmának ismét szüksége lesz rám.
Magyarországon él a rokonságunk, a barátaink, és bár itt is sok az ismerős, angol, ír, olasz, indiai, karibi, cseh, román barátok, és van egy nagyon jó bristoli magyar közösség is, de nem pótolhatják az otthoniakat. Ceglédet amúgy is szeretem: ha az ember eleget lát a világból, akkor kezdi el megfelelően értékelni a helyet, amit az otthonának tekint.
– Szerinted mi kellene hozzá, hogy Magyarországról ne kívánkozzanak el a fiatalok?
– Nem értek egyet a kérdéssel: igenis kívánkozzanak el a fiatalok Magyarországról, szerezzenek tapasztalatot külföldön. Ez mindenkinek – nekik és az egész magyar társadalomnak – a hasznára válik. Emlékszem, gyerekkoromban nagy dolog volt, hogy útlevelet kaphattunk és 50 dollár költőpénzt lehetett váltani. Ma már szerencsére nincs ilyen és az EU-nak köszönhetően még könnyebb utazni most, mint bő tíz évvel ezelőtt. A legtöbben visszajönnek, szerintem nagyon kevés azoknak a száma, akik végleg kitelepülnek. Ismerek néhány magyar családot, akik nem szándékoznak visszamenni, de a legtöbben igen: orvosok, mérnökök, autószerelők, asztalosok. Van, aki a devizahitele miatt van itt (ez jellemző a leginkább) és van aki azért, mert szerencsét akart próbálni. Az egész helyzetre jó példa az angliai lengyelek számának alakulása: még mindig rengetegen vannak, de pár éve megindult a visszaáramlás, azok mentek vissza, akik évekkel ezelőtt, főként közvetlenül a 2004-es csatlakozás után indultak el. Ők hazaviszik a tőkéjüket, legyen az materiális vagy szellemi tőke.
– Milyen tanácsot adnál az angliai munkavállalást tervező fiataloknak?
– A tanácsom mindössze annyi, hogy csak akkor induljanak el, ha elszánták magukat és képesek áldozatokat hozni. Nincs kolbászból a kerítés, dolgozni kell, akinek ezzel gondja van, aki azt hiszi, hogy itt majd automatikusan megkap mindent, az csalódni fog. Rengeteg harsány embert láttam jönni, látni és veszíteni az elmúlt majdnem 5 évben.
