5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Színház a Közgázban

Június 6-án a Szkéné Színház Kő, papír, olló című osztálytermi színdarabját nézhettem meg osztályommal, a 11. a-val. Ezt a nagyszerű lehetőséget pályázat útján nyertük, hála osztályfőnökünknek, Antalné Debreczi Imolának.

A darab három jó barátról szól, Keriről, Natiról és Tomiról, akik a középiskola utolsó évében járnak, de egyikük sem tudja, hogy mit kezdjen az életével. A 45 perces játékidő alatt betekintést nyerhettünk a baráti társaság mindennapjaiba, fény derült konfliktusaikra szüleikkel, jellemhibáikra és arra is, hogy lehet egy szerelmi háromszög a dologban… 

A színdarab konfliktusokkal, nyitott kérdésekkel ért véget, nem volt igazi befejezése. Így két csoportra osztották az osztályt, és a két fiút játszó színésznek kellett tanácsot adnunk, hogy hogyan találjanak célt maguknak, és persze, hogy mi legyen a szerelmi szál vége, mert ez egy kicsit mindenkit jobban érdekelt, mint a továbbtanulás. A beszélgetés végén még egy rövid lezáró jelenetet láthattunk azon tanácsok alapján, amiket mi adtunk.

Szerintem ez a darab nagyon jó lehetőség volt előretekintenünk a végzős évekre, és felhívta a figyelmünket arra, hogy ne hagyjuk a választást az utolsó pillanatra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...