Hetedik alkalommal rendezték meg a Bor és Laskafesztivált a hétvégén a Budai úti Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont területén. A változatos programokkal rendelkező, mára a város egyik legnagyobb rendezvénysorozatára és a II. Ceglédi Vágtára idén is több ezren voltak kíváncsiak.
Június 20-án, pénteken vette kezdetét a VII. Bor és Laskafesztivál Cegléden. Ezen a napon a fesztiválon a zene kapott főszerepet: a két esztendővel ezelőtti Megasztár tehetségkutató nyertese, Radics Gigi kezdte a fellépők sorát, akit a Trasimeno Clearwater Revival követett. Az Olaszországból érkezett retro rock zenekarnak magyar vonatkozása is van, ugyanis billentyűsük a ceglédi származású Boldizsár Piroska. Az este fesztiválindító nagykoncertjét a hazai alternatív rock vonal egyik legnépszerűbb zenekara, a Kiscsillag adta, akik tömegesen vonzották a műfaj szerelmeseit. Ezen a napon a kisszínpadon felépett még Tom White és barátai, valamint az AB Duó.
Szombat reggel vette kezdetét a laska főzőverseny, ahol több, mint húsz csapat versengett a legjobb laskának járó díjért – idén a fődíjat a szülésznők csapata vitte el. Ugyancsak délelőtt adták át a Cegléd Város Bora díjat, melynek birtokosa a Klément Családi Borászat lett. A főzés mellett a sport is aktív szerepet kapott, ugyanis a Cegléd Sportjáért Közalapítvány különböző sportfoglalkozásokkal várta az érdeklődőket a Retro Sportszigeten. Bár a második ízben megrendezett Ceglédi Vágta miatt a vasárnap a lovassport jegyében zajlott, azért szombaton is érezhető volt, hogy városunk másodszor adott otthont a Nemzeti Vágta előfutamának, ugyanis szombaton rendezték a Ceglédi Amatőr Fogathajtó Versenyt. A délután folyamán a Lakatos Sándor vezette Xkamin autentikus roma népzenét játszott, akiket különböző amatőr táncsoportok bemutatói követett. Ezen a napon fellépett még Danics Dóra, a Hősök valamint Roy és Ádám. A kisszínpadon a Hernádi Péter Akusztik Band és a Fatal Error zenélt, míg a nagyszínpadon a nap főattrakciójának számított Beatrice lépett fel óriási érdeklődés mellett.
Vasárnap a II. Ceglédi Vágta uralta a rendezvényt, amely ezen a napon díjugratással kezdődött. A Ceglédi Lovaskör SE Karüsszel bemutatója után rendezték a Nemzeti Vágta három előfutamát, melynek – térségünket figyelembe véve – két érdekelt indulója volt: a ceglédi Lővei Nándor és a Nyársapát színeiben versenyző Kövesdi Zsolt: előbbi az előfutamon második lett, így nem jutott be a döntőbe, míg utóbbi bár bejutott, ott azonban alulmaradt a győztes, Újszilvás színeiben induló Kropf Laurával szemben, aki képviselheti majd a települést a budapesti Nemzeti Vágtán. A lovasprogramok és versenyszámok között Sasvári Sándor tartott előadást lóháton, de volt szabad idomítás Hamza Viktória bemutatásában, csíkós bemutató és felléptek a Szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola növendékei is. A harmadik napot és a rendezvényt a Betty és a Happy Five koncertje zárta.